Szeptember 23-án ünnepli századik születésnapját Tarics Sándor egykori vízilabdázó, a világ legidősebb olimpiai bajnoka, aki 1936-ban szerzett aranyérmet a berlini játékokon. A magyar küldöttségből rajta kívül már csak a 99 éves Tőrös Olga, a bronzérmes tornacsapat egyik tagja van életben.

Kiváló egészségnek örvend Tarics, szemüveg nélkül olvas és vezeti Gold36 rendszámú Mercedesét, idei születésnapja felesége miatt nem mondható boldognak: „Köszönöm a jókívánságokat, de most bánatos ház a miénk, nem ünneplésre való. Pár hete agyvérzést kapott szegény feleségem, a jobb oldalára megbénult, így mostanság bús otthon a miénk. De kemény székely lány Erzsike, bízom benne, hogy fel fog épülni" – nyilatkozta az MTI-nek.

Tarics legutóbb tavaly augusztusban járt Budapesten, akkor a londoni olimpia után másfél hetet töltött a magyar fővárosban. Többek között azért, hogy találkozzon a Műegyetem rektorával. Annak a tanintézménynek a vezetőjével, amelyben 1936-ban fejezte be egyetemi tanulmányait mérnökként, így jogosultságot szerzett a 75 éve végzetteket megillető diplomára.

Az 1913-ban született sportoló fiatalon ismerkedett meg a vízilabdával. „Az Árpád Gimnáziumba jártam, és 14 éves lehettem, amikor a Mátyás Gimnázium ellen volt egy meccsünk. A kapusuk védett, elkapta a labdát, de elbámészkodott. Láttam, milyen mafla, odaúsztam, leütöttem a kezéről, és gól lett. Egyszer csak azt hallottam a partról: Hogy hívnak, fiam? No, ő volt Komjádi Béla. Meghívott az ifiválogatott edzésére, és kaptam tőle ajándékba egy ebédjegyet” – mesélte két éve az Origónak adott interjújában.

A magyar póló akkoriban olyan erős volt, hogy Tarics elmondása szerint a B válogatott gyakran le is győzte az A válogatottat. És az se volt furcsa, hogy valaki úgy nyert olimpiai aranyat, hogy magyar bajnok sohase lehetett.

Hogy kitűnjön társai közül, 17 és 23 éves kora között megtanult mindkét kezével tökéletesen bánni. Ballal evett és írt csak azért, hogy kétkezességét a medencében kamatoztatni tudja. „A kézhasználat egyébként az agyban dől el, érdekes, hogy amint befejeztem a vízilabdázást, teljesen visszaálltam a jobb kezem használatára” – mondta.

Véleménye szerint az a vízilabdázó, aki fél az ütéstől, haszontalan, így aztán télen, amikor kevesebbet lehetett úszni, bokszedzésre is járt.