BL: előjött csapatok közötti szintkülönbség


-A A+

Több nagyszerű egyéni teljesítmény is született a labdarúgó Bajnokok Ligája szerda esti mérkőzésein, de mindenki főlé magasodik Zlatan Ibrahimovic, aki négyetr vállalt abból az öt gólból, amellyel a PSG kitömte az Anderlecht kapuját. Az est derbijét Madridban játszották, a Real egy gólos győzelmet aratott a megfogyatkozott Juventus ellen.

Real-Juventus

Ez első helyzet a Juventusé volt, de Iker Casillas megmutatta, hogy jóval több ő, mint hétközi kapus, az első hazai támadás viszont góllal zárult: Ángel di María pimasz módon kicselezte az egyik világbajnokot, Cristiano Ronaldo pedig a remek passz után elfektetett egy másikat, és máris vezetett a Real. 1–0!

Andrea Pirlo és Gianluigi Buffon volt a két szenvedő fél, miközben a Juve-védelem hűvös távolságtartással figyelte az akciót – úgy látszik, nem múlt el nyomtalanul a firenzei pofon. No de a Juventus mégiscsak Juventus: a torinóiak azonnal ritmust váltottak, és csak úgy záporoztak a lövések Casillas felé, és egyben a kapu fölé.

A 22. percben már nem volt menekvés: Casillas nagyon rossz helyre ütötte Pogba fejesét, Fernando Llorente pedig élt a lehetőséggel. 1–1!Ez után sem kap majd dicséretet a védelem, Casillas nem sokkal később ráejtette a labdát egy szöglet után Giorgio Chiellini vállára, szerencséjére a védő erre nem számított – hogy még rosszabb kedve legyen az olasznak, arról maga gondoskodott, mert nem sokra rá fölöslegesen lerántotta már saját kapuja előtt Sergio Ramost, a jogos büntetőt pedig Cristiano Ronaldo a jobb felsőbe rakétázta. 2–1!Ezzel a találattal teljessé vált CR rekordnapja: sohasem volt ilyen gyorsan eredményes ebben a sorozatban, immáron ő lőtte a legtöbb gólt az európai kupákban honfitársai közül, Eusébiót megelőzve, az 57 egységgel egyben Ruud van Nistelrooyon „átlépve" a BL góllövőlistáján a harmadik helyen áll Raúl és Lionel Messi mögött. Apropó, egy másik csúcsot is beállított: rajta kívül csak Filippo Inzaghi volt hétszer is eredményes egy idényben az első három BL-csoportmérkőzésén.

A Juvét megfogta a második kapott gól, sem az első félidő hátralévő idejében, sem a második elején nem vezetett már olyan huszáros rohamokat, mint előtte, sőt a 48. percben emberhátrányba is került: Giorgio Chiellini finoman odakönyökölt Ronaldónak, a német játékvezető, Manuel Gräfe pedig – talán túlzottan is szigorúan – kiállította a bekket.

Conte Leonardo Bonucci, Kwadwo Asamoah, majd Sebastian Giovinco beállításával reagált (a lecserélt Pirlót a hazai közönség is állva tapsolta meg), a Real pedig szép türelmesen játszogatott, miközben Karim Benzema kihagyta az ősz ziccerét, Arturo Vidal pedig büntetőt reklamált, mert akkorát rúgott a gyepbe, hogy csukafejest dobott tőle...

Ancelotti a nép kérésére lecserélte az ezúttal is borzalmasan futballozó Benzemát, és Gareth Bale-t dobta harcba, akit nem sokra rá Isco is követett, majd a hajrára Álvaro Morata is beállhatott. A végét próbálta megnyomni a Real, siker nélkül, kontralehetőségekre lesett az „Öreg Hölgy" – újabb gól már nem született, talán azért is, mert a mérkőzés vége teljes érdektelenségbe fulladt, a madridi közönség tüntetett is olykor...

Galatasaray-Köbenhavn

A csoport másik mérkőzésén a Galatasaray felmondta a kötelezőt, és megverte a dán Köbenhavnt, így a törökök küzdenek majd a továbbjutást jelentő második helyért a három forduló után két ponttal álló Juventusszal.

A dánok nem titkolták, hogy a kontrajáték az egyetlen esélyük, de ez a taktika csak tíz percen át élt. Akkor Didier Drogba cselezgetett a szögletzászlónál, majd a két védő által elpöckölt labdára Dany Nounkeu csapott le, középre ívelt, ahol az érkező Felipe Melo az öt és felesről erőteljes fejessel vezetést szerzett. 1–0

A Galata ezután uralni tudta a meccset, a Köbenhavnnak szinte momentumai sem voltak. A 38. percben Emmanuel Eboué a felezővonaltól cselezte magát középre a tizenhatos előterébe, majd a bal oldalon érkező Wesley Sneijderhez passzolt, a holland pedig a bal alsó sarokba lőtt. 2–0

A harmadik hazai gólt is Eboué komponálta, az oldalvonaltól a kapu elé lőtt labdáját Drogba könnyedén terelte a kapuba (3–0). Hogy mennyire nem állt le a Galata, jelezte, hogy az első játékrész lefújása előtt a labdát birtokló dán játékosra három török rontott rá.

A fordulás után mindkét csapaton látszott, hogy megfelel az eredmény, a Galata már pihent a következő meccsekre, a Köbenhavn pedig tehetetlen volt – az utolsó negyedórára lelassult a játék, mindenki a hármas sípszóra várt. A hazaiak túlságosan is elkényelmesedtek, a Köbenhavn a brazil Claudemir góljával szépített. 3–1

Anderlecht-PSG

A párizsiak hibátlan mérleggel, a belgák szerzett gól nélkül várták az összecsapást, így nem meglepő módon a vendégek már a találkozó elején megpróbálták magukhoz ragadni a kezdeményezést. Az első két lehetőség ennek ellenére a házigazda előtt adódott, de Mitrovics fejesénél és Suárez távoli lövésénél is helyén volt Sirigu.

Ezzel gyakorlatilag ellőtték puskaporukat a belgák, és Ibrahimovic kilépéseivel rendre nagy helyzet alakult ki. Előbb lesen állították meg a svédet, aki másodjára elflegmáskodta sarokkal a ziccert, harmadszor azonban már nem hibázott, a jobbnál jobb beadásokkal jelentkező Van der Wiel centerezése után közelről találva be a jobb alsóba (0–1).A 22. percben már kettővel mentek a vendégek, a leosztás pontosan ugyanaz volt, mint nem sokkal korábban, a svéd támadónak ezúttal már sikerült sarokkal a bal alsóba továbbítania – csodálatos megoldás volt (0–2).

A harmadik összjáték során a svéd elől mentettek ugyan, de a 36. percre így is meglett az Ibra-tripla: egy röviden kifejelt labdát 26 méterről 100 km per órás sebességgel ágyúzott a jobb felső sarokba (0–3). Az első BL-tripláját szerző támadó szédületes formában van, legutóbbi négy meccsén ez már a 8. gólja volt!

A második félidő elején Sirigu hozta ziccerbe Gillet-t, de eladott labdája után még visszaért kapujába, és védett, nem sokkal később pedig Cavani is bevette a 21. születésnapját ma ünneplő Kaminski kapuját: Mbemba csúszott el a 16-osánál, Matuidi labdája után pedig az uruguayi senkitől sem zavartatva lőtt a bal alsóba (0–4).

Még mindig csak az 54. percben jártunk, amikor Ibrahimovic már a negyedik gólját szerezhette volna meg, de 18 méteres szabadrúgását a hazai kapus védte. Ami késik, nem múlik azonban! Bő egyórányi játék után Thiago Motta óriási indításából Ibra betört a 16-oson belülre, és kilőtte a jobb alsót (0–5). A svéd támadó a BL történetének 10. játékosa lett, aki négy gólig jutott egy mérkőzésen.

Negyedórával a vége előtt a szintén csereként beálló Milivojevics léc alá tartó lövését védte Sirigu, majd Ibrahimovic szerezhetett volt újabb gólt, sőt gólokat, csakhogy Kaminski kétszer is túljárt az eszén. Az 5–0-s PSG-siker azt is jelenti, hogy továbbra is várat magára az első Anderlecht-gól, pedig a mérkőzésen a házigazda 16-szor is veszélyeztetett ellenfele 14 kísérletével szemben, ráadásul a kaput is csak eggyel kevesebbszer találták el a hazaik (11–12) a 90 perc alatt.

Benfica-Olympiakosz

A zuhogó esőbben megrendezett összecsapáson a rendkívül felázott pályán Alejandro Domínguez remek labdát kapott a 29. percben, és egy visszahúzós csel után higgadtan lőtt a kapuba. Persze, mint tudjuk, az Olympiakosznak jóval erősebb vízilabdacsapata van, mint a portugáloknak...

A rendkívül kiegyenlített összecsapáson úgy tűnt, nem tud egyenlíteni a Benfica, a görögök így lépéselőnybe kerülnek a továbbjutásért zajló harcban. A 84. percben azonban Óscar Cardozo pontot mentett (1–1), s reményt adott a Benficának.

Manchester United-Real Sociedad

A Manchester United nekiugrott a Real Sociedadnak, és lényegében az első támadásából gólt ért el. A 2. percben Rooney húzogatott, cselezett a bal oldalon, majd 12 méterről jobbal lőtt, de a kapufát találta el. És éppen így lett jó! A bal kapufáról kipattanó labdát ugyanis Inigo Martínez ügyetlen mozdulattal, senkitől sem zavartatva a saját kapujába ügyetlenkedte. Öngól. 1–0

Történelmi öngólt láthattunk, ilyen gyorsan ugyanis még egyik csapatnak sem sikerült a BL-ben a saját hálójába bénáznia a labdát. Amúgy sem volt sok esélye a Real Sociedadnak, de ez a gól felért egy mélyütéssel. Rooney fickándozott a védők között, egyszerűen nem tudták tartani a vendégek, de amikor már minden veszve látszott, Bravo még menteni tudott.

A Sociedad észlelte, hogy a nulla pont kevés lesz az üdvösségéhez, és a 42. percben kis híján egyenlített. Egy szabadrúgás után Griezmann 24 méterről ballal, nagy erővel a jobb kapufa és a keresztléc találkozására csavarta a labdát. Gólt érdemelt volna, de gól helyett jött a szünet.

A második félidőben nagy erővel támadni kezdett a spanyol gárda. A Manchester nem találta a fonalat, kicsit be is szorult a kapuja elé. Szerencséje volt, hogy De la Bella az 58. percben csak a kapufát találta el. Moyes érezte, hogy változtatni kell, és cserélt. Egyórányi játék után újra átvette a játék irányítását a hazai csapat, és a vendégek vagy Bravo kapusnak, vagy a kapufának köszönhették, hogy nem változott az állás.

Előbb Rooney lövését tette ártalmatlanná a kapus, majd amikor már verve volt, Valencia a 63. percben a kapufát döngette meg. Kicsivel később Kagava lőhetett volna gólt, ha Carlos Martínez nem vetődik elé önfeláldozóan. Hiába igyekezett a vendégcsapat, igazi helyzetbe nem tudott kerülni, így hát az MU jó pozícióból, 7 ponttal várhatja a 4. fordulót, míg a továbbra is pont nélküli Real Sociedad alighanem elszállt.

Leverkusen-Sahtar Donyeck

 

A Leverkusen a 22. percben gyors akció végén szerzett vezetést: a középen blokkolt labda a jobb szélen érkező Donatihoz pattant, a 16-os vonalához érve az olasz középre ívelt, Stefan Kiessling a legjobb ütemben fejelt a jobb alsó sarokba – ezúttal valóban oda is ment a labda, Andrij Pjatov kapus nagy igyekezetében csak a kapufa tövébe fejelt.

A második félidő elején Darijo Srna szabálytalankodott Kiesslinggel szemben, a büntetőt Simon Rolfes értékesítette, és nem volt kérdés, ki nyeri meg a találkozót. Az 57. percben Szon Heung Min passzából Sidney Sam is gólt szerzett, és már 3–0 volt a német csapatnak.

A 72. percben egy Pjatovról kipattanó labdára lecsapott Kiessling, és négyre növelte a hazai előnyt (4–0). A Sahtar lélekben talán már a két hét múlva esedékes visszavágóra készült, de el kellett viselnie, ahogy Sami Hyypiä lecseréli és megtapsoltatja a csatárát.

Bayern-Plzen

A Bayern München címvédőhöz méltó futballal rukkolt ki a 3. fordulóban a cseh Viktoria Plzen ellen. A vendégeknek egy szavuk sem lehetett volna, ha a bajorok öt-tíz perc után már gólokkal vezet. A szlovák Matus Kozácik kapusnak viszont volt hozzá egy-két szava, s elképesztő védésekkel tartotta életben a csapatát.

Kozácik egészen a 25. percig tudta tartani a lelket együttesében, akkor viszont Franck Ribéry büntetőből eredményes volt, amit Arjen Robben harcolt ki. 1–0

A folytatásban a 29 éves kapus rendre elképesztő bravúrokkal bosszantotta Mario Mandzukicékat,  ennek ellenére a 37. percben ismét zörrent a hálója. Bastian Schweinsteiger lágy emelését Mandzukic fejjel lekészítette David Alabának, aki egy kis tologatás után jobbal kilőtte a jobb alsó sarkot. 2–0

A második félidő elején a Bayern inkább a labda megtartására koncentrált, a játékrész első felében nem jöttek futószalagon a helyzetek, mint azt az elsőben megszokhattuk. A gólok azért így sem maradtak el: a 61. percben Ribéry gyönyörű egyéni megmozdulást követően elegánsan emelt a kapuba (3–0). Majd nem sokkal később az akkor csupán pár másodperce pályán lévő Mario Götze centerezett Bastian Schweinsteigerhez, aki fordulásból szép gólt szerzett. 4–0A ráadásban még Götze érezte úgy, hogy ez kiváló alkalom megszerezni első bayernes gólját tétmérkőzésen, s szépen léc alá vágta Robben mesteri passzát – beállítva az 5–0-s végeredményt.

CSZKA-Manchester City

Mindkét együttes legyőzte a Plzent, de kikapott a Bayern Münchentől az első két fordulóban, így a kérdés az volt, melyik csapat kerül lépéshátrányba a továbbjutásért zajló küzdelemben. A vendégek alaposan bekezdtek, és már az első percekben fölénybe kerültek, de sem Agüero fejese, sem Kolarov távoli lövése nem találta el a kaput.

Az angolok főleg Zabaleta jobb oldali beadásával próbálkoztak, de ha el is szállt a labda Agüeróig vagy Negredóig, a támadók nem tudták befejezni az akciókat. A kontrákkal operáló moszkvaiak a 32. percben némileg váratlanul megszerezték a vezetést, Honda csúsztatása után Tosics emelte át Hartot (1–0).

Sokáig nem örülhettek azonban a hazaiak, alig két perccel később egyenlítettek a manchesteriek: David Silva passza után a labda Agüero elé keveredett, ő pedig a bal alsóba lőtt (1–1).

A gyors gólváltás után hosszabb eseménytelen időszak következett, amelyet egy újabb vendégtalálat követett, Negredo parádés passzát Agüero fejelte a bal alsóba (1–2), ezzel egyrészt legutóbbi hat mérkőzésén már nyolc találatnál járt, másrészt négy nap alatt letudta a PL és BL fejes gól nélküli sorozatát.

Nem mellesleg a manchesteri csapat ezzel a 22. BL-gólját szerezte meg, érdekesség, hogy ebből egyet sem angol játékos ért el!

A játékrész utolsó percében David Silva szabadrúgását hárította Akinfejev, majd a fordulás után Negredo kézzel talált a hálóba, mielőtt Touré fejesénél is résen volt az orosz kapus.

A 66. percben Agüero közbeszúrása után David Silva nem került ziccerbe, majd Touré léc alá tartó szabadrúgását Akinfejev ütötte szögletre. Az oroszok Tosics távoli lövésével veszélyeztettek, és Musa révén a hálóba is betaláltak, de előtte már szabálytalankodtak Touréval szemben, így kifelé járt szabadrúgás.

A vendégeknél a beálló Dzeko szerezhetett volna rövid idő alatt kétszer is gólt, de egyik alkalommal sem talált a kapu bal oldalába, ez pedig kis híján megbosszulta magát: Honda került ziccerbe a 93. percben, ám hét méterről Hartba lőtt, így a vendégek megszerezték mindhárom pontot.

 Bajnokok Ligája csoportkör, 3. forduló
    A csoport:

  • Bayer Leverkusen (német)-Sahtar Donyeck (ukrán) 4-0
  • Manchester United (angol)-Real Sociedad (spanyol) 1-0

    B csoport:

  • Real Madrid (spanyol)-Juventus (olasz) 2-1
  • Galatasaray (török)-FC Köbenhavn (dán) 3-1

    C csoport

  • Anderlecht (belga) - Paris Saint-Germain (francia) 0-5
  • Benfica (portugál)-Olimpiakosz (görög) 1-1

    D csoport:

  • Bayern München (német)-Viktoria Plzen (cseh) 5-0
  • CSZKA Moszkva (orosz)-Manchester City (angol) 1-2







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X