„Székely vagyok” – Erőss Zsolt halála előtt írt kiáltványa


-A A+

A székelyek vasárnapra meghirdetett nagy menetelése előtt a 4bakancs.com közreadta azt a kiáltványt, amelyet a portál szerint Erőss Zsolt közvetlenül a Kancsendzönga-expedícióra indulása előtt írt. Mint ismert, a csíkszeredai hegymászó számára az expedíció tragédiával végződött.

Erőss Zsolt a kiáltványnak „Székely vagyok” címet adta. Úgy fogalmaz: „A székelység értékeit vallom és erősítem a magam teljesítményeivel.”

Felidézi, hogy 2013. február 5-én a Kilimandzsáróról lejövet elesett és kiugrott a válla. A Tanzániai Moshi város kórházában ápolták, ahol kitöltettek vele egy űrlapot. A nyomtatványon a betegnek meg kellett jelölnie azt a „törzset” is, amelyből származott. „Jó és tréfás volt a lehetőség, amelyben fontosságot tulajdoníthattam székelységemnek” – írja Erőss Zsolt.

A kiáltványban a hegymászó emlékeztet arra, hogy a történelemben még nem volt ajándékba kapott önrendelkezés. Az európai példa, Dél-Tirol is hosszas, kemény küzdelmekkel érte el az olasz hatalommal szemben a jelenlegi korszerű állapotát.

https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=OTbb6HtN6RA

„Az erőszakos asszimiláció a hatalmaskodó, elnyomó, embertelen, méltatlan út. Ez Európában ép úgy hivatalos, mint bármelyik zűrzavaros, fejletlen térségében a Földnek. "Kisebbség - többség" fogalmak a hatalom önkényes szórakozása az etnikumok között” – állapította meg a hegymászó.

Erőss Zsolt példaként hozza fel, hogy a jelenlegi spanyol társadalom nem mondható elvakult nemzetépítőnek, mégsem jelentheti a túlélést a baszkoknak vagy a katalánoknak “kivárni” az önrendelkezést. Szerinte a trianoni balkáni átrendeződés számára jó példa a francia, etnikumokat elnyomó nemzetállam építése.

„Némi fejlődés előtt áll még az EU is, mielőtt másokat figyelmeztethetne az emberi jogokra” – zárja kiáltványát a csíkszeredai hegymászó.

A 4bakancs.com telefonon megkereste Erőss Zsolt özvegyét, Sterczer Hildát is, aki Zsolt székelységéről, Erdélyhez, Székelyföldhöz fűződő viszonyáról beszélt a portálnak. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X