Szerda este az anyaország szeme is a CFR-re vetül


-A A+

 Vass Ádámnak is köszönhetően a kolozsvári CFR 1907 bekerült a magyarországi sportszeretők tudatába. A kolozsvári,  sőt az erdélyi magyarok klubjának tartott alakulat immár az anyaországi képernyőkön is feltűnik: az FC Basel elleni, szerda este 21.45-kor kezdődő BL-rájátszást a román TVR1 és DigiSport1 mellett a magyar DigiSport2 is előben közvetíti. A maszol.ro ÉLŐ SZÖVEGES TUDOSÍTÁSSAL jelentkezik a fellegvári stadionból.vass640

A román közvélemény által amúgy is „magyar csapatnak” tartott fellegvári alakulat egyre gyakrabban tűnik fel a magyarországi sportsajtó hasábjain is. Az FC Basel elleni sorsdöntő szerda esti BL-rájátszás felvezetőjeként a Nemzeti Sport megkereste Vass Ádámot, aki személyes és csapata lelkiállapotára is rátekintést adott.

„Miután Bukarestből visszarepültünk Kolozsvárra, alaposan megvizsgálták a jobb lábfejemet, és bebizonyosodott, hogy eltörött a lábközépcsontom – elevenítette fel a szombati, Rapid elleni bajnoki mérkőzés (2–3) után történteket a hajrában megsérült futballista. – Most pihennem kell, három hétig rá sem állhatok, az orvosok szerint legkorábban öt-hat hét múlva térhetek vissza. Nem hiszem, hogy egyből meccsen is játszhatok, úgyhogy úgy számolok, reálisan október végén léphetek pályára.″

Vass Ádám megerősítette azt, amit Ricardo Cadu csapatkapitány is mondott: a legfontosabb, hogy az első félidőben ne kapjunk gólt, ezen múlhat a siker. „A kinti mérkőzés alapján biztosan mondhatom, nem lesz könnyű feladatunk, de nagyon bizakodó vagyok, hiszek benne, hogy ott leszünk az ősszel a BL-ben″ – fogalmazott a Nemzeti Sportnak a magyar középpályás.

A magyar sportnapilap emlékeztet arra, hogy Pászkány Árpád együttese a 2008–2009-es idényben a BL, 2009–2010-ben az Európa-liga, 2010–2011-ben pedig ismét a BL résztvevője volt.

„A nemzetközi kupamérkőzés kapcsán a szokásosnál is komolyabban veszi az előkészületeket a csapat – mondta a magyar légiós, aki az ismert körülmények miatt ezúttal nem költözött be a többiekkel a négycsillagos Granata Hotelbe. – Bajnokik előtt egy nappal vonul külön az együttes, ezúttal azonban már hétfőn a szálláson voltak a játékosok. Ilyenkor már csak könnyű ételeket, tésztát, csirkemellet kapnak a keret tagjai. Ami a programot illeti, az elmúlt hetekben kétszer mentünk el a klub szervezésében a meccs előtt két nappal moziba, a találkozó előestéjén, a stadionban tartott edzés után ellenben szabadprogram van. A kezdőcsapatot a mérkőzés előtt egy-két nappal már sejteni lehet, de a végleges felállást csak az utolsó taktikai értekezlet után ismerteti az edző.”








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X