Harmadszor jut a BL csoportkörébe a kolozsvári CFR 1907


-A A+

A kolozsvári CFR 1907 neve is ott lesz csütörtökön délután a monacói Grimaldi központban sorra kerülő Bajnokok Ligája sorsoláson, ugyanis a román bajnok szerda este 1-0-ra legyőzte az FC Baselt. A telt házas fellegvári stadion 18 ezres közönsége állva ünnepelte kedvencei sikerét és a pillanat rendkívüliségétől meghatódva hallgatta a felcsendülő BL-himnuszt.golorom

A kolozsvári vasutasok az egy héttel ezelőtti svájci győzelmük birtokában önbizalomtól duzzadóan léptek pályára.

Az összeállítások:

CFR: Felgueiras – Ivo Pinto, Rada, cadu, Camora – Valente, Muresan – Sougou, Sare – Bastos, Kapetanos

FC Basel: Sommer – Park, Dragovic, Sauro, Steinhöfer – Cabral, Diaz – Degen, F. Frei – Streller, A. Frei

A mérkőzés első nagy helyzete Muresan nevéhez fűződik, a vasutasok ütközőembere 26 méterről rásuhintott szabadrúgással tornáztatta meg Sommert.

Pantelisz Kapetanosz a 20 percben 8 méterről zavartalanul fejelte rá Valente beívelését. A görög csatár gólja olmot öntött a bázeliek lábába, bár abból a szempontjából se nem oszt se nem szoroz, hogy továbbra is legalább kétszer kellene betaláljanak Felgueiras kapujába ahhoz, hogy továbbjussanak.kape

A 43. percben Felgueiras stupid faultot követett el a kisodródott Streller ellen, de a Gianluca Rocchi által túl könnyen megítélt büntetőt Alexander Frei 3 méterrel a léc fölé bikázta.

Az olasz sípmester zavaros ítéletei jócskán felkavarták a kedélyeket, az egész stadion keresetlen szavakkal illette mamma-ját, amikor színlelésért sárga lapot adott Camorának.

A második félidő elején Sougou többször is megverte egy-egyben a ráállított Parkot és egyre veszéleyebben közelített Sommer kapuja felé.

Az egyre felszabadultabban játszó vasutasokat nehezen tudják féken tartani a bázeliek, a 63. percben jobbbekk Ivo Pinto a tizenhatosa elé keveredett és lőtte kissé fölé.

A szurkolók olézással köszöntik kedvenceik hosszas labdabirtoklását. Két perccel később a mexikói hullámok is megérkeztek.szurk

A 72. percben Sougou vezette amolyan „bázeli stílusban" Sommer kapujára a labdát, de a svájciak kapusa egy hét alatt felkészült a szenegáli csatárból és blokkolta a lövést.

A CFR újabb és újabb támadásokat vezet az egyre fáradó és összezavarodott FC Basel kapujára.

A 80. percben Ioan Andone levette a gólszerző Kapetanoszt, hogy a közönség külön is megköszönhesse neki teljesítményét.

A görög csatár helyére beállt Rui Pedro a 86. percben Kapetanoszhoz hasonló gól szerezhetett volna, ha Sougou beadását nem Sommer karjaiba fejeli.

A mérkőzés után sajtótájékoztatón Heiko Vügel sportszerűen elismerte a CFR fölényét és gratulált a vasutasok továbbjutásához.

Ioan Andone gyors erősítéseket kért a klub vezetőségétől, ugyanis Bakary Sare szárkapocscsont-törést szenvedett és ezzel ötre nőtt a CFR bevethetetlen játékosainak a száma.

BAJNOKOK LIGÁJA RÁJÁTSZÁS

szerdai eredmények

Lille (francia)–Köbenhavn (dán) 2–0 (Digne 43., De Melo 105.), Tj: a Lille, 2–1-es összesítéssel, hosszabbítás után

Fenerbahce (török)–Szpartak Moszkva (orosz) 1–1 (Sow 69., ill. Ari 5.), Tj: a Szpartak, 3–2-es összesítéssel

CFR 1907 (román)–Basel (svájci) 1–0 (Kapetanosz 20.), Tj: a CFR, 3–1-es összesítéssel

Celtic (skót)–Helsingborg (svéd) 2–0 (Hooper 30., Wanyama 88.), Tj: a Celtic, 4–0-s összesítéssel

Dinamo Kijev (ukrán)–Mönchengladbach (német) 1–2 (Ideye 88., ill. Kacseridi 70. – öngól, Arango 78.), Tj: a Dinamo, 4–3-as összesítéssel

keddi eredmények

keddi eredmények

Hapoel Ironi Kirjat Smona (izraeli)–BATE Boriszov (fehérorosz) 1–1 (Lencse 67., ill. Pavlov 94.), Tj: a BATE, 3–1-es összesítéssel

RSC Anderlecht (belga)–AEL Limassol (ciprusi) 2–0 (Mbokani 81., Jakovenko 89.), Tj: az Anderlecht, 3–2-es összesítéssel

NK Maribor (szlovén)–Dinamo Zagreb (horvát) 0–1 (Tonel 12.), Tj: a Dinamo Zagreb, 3–1-es összesítéssel

Panathinaikosz (görög)–Málaga (spanyol) 0–0, Tj: a Málaga, 2–0-s összesítéssel

Udinese (olasz)–Sporting Braga (portugál) 1–1 (Armero 25., ill. Micael 72.) – 11-esekkel: 4–5, Tj: a Braga, 2–2-es összesítéssel, tizenegyesekkel








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X