Paralimpia 2012: fellobbant a láng Londonban


-A A+

Látványos és emlékezetes nyitóünnepség keretében fellobbant szerdán a XIV. paralimpia lángja Londonban.paralimpia2

A több mint háromórás, éjszakába nyúló ceremónia – amelynek fő motívuma egy Miranda nevű mozgássérült kislány felcseperedése volt – az izomsorvadásban szenvedő Stephen Hawking brit elméleti fizikusnak, a világ egyik leghíresebb tudósának a színre lépésével, illetve egy jelképes „ősrobbanással" indult. Nem sokkal később megjelent az Olimpiai Stadionban II. Erzsébet királynő és Sir Philip Craven, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) vezetője, s az idén gyémántjubileumát – trónra lépésének 60. évfordulóját – ünneplő uralkodó jelenlétében felvonták a brit lobogót.novak

Ezt követte a seregszemlén részt vevő – és rekordot jelentő – 166 nemzet küldöttségének bevonulása. A hat fős román delegációt Novák Károly Eduárd csíkszeredai kerékpáros, a 33 fős magyar csapatot az értelmi sérült atléta ikerpár, Biacsi Bernadett és Ilona vezette paralimpia1

A nyitóünnepség Hazatérés című fejezete arra utalt, hogy 1948-ban Angliából, pontosabban Stoke Mandeville-ből indult el a paralimpiai mozgalom, amikor az akkori olimpia alatt a fővárostól 50 km-re található település kórházában kerekesszékes versenyeket szerveztek a világháborús hadirokkantaknak. A paralimpia kabalafiguráját ezért hívják Mandeville-nek.

A szervezőbizottságot vezető Sebastian Coe és Sir Philip Craven – jeltolmács által is közvetített – beszédét követően II. Erzsébet hivatalosan is megnyitotta az eseményt, a műsor hátralévő fejezeteiben felbukkant még Sir Ian McKellen, A Gyűrűk Ura-filmtrilógiából is ismert színész, valamint az elektronikus popzenét játszó Orbital duó is.

A jövő vasárnapig tartó játékok lángját Margaret Maughan gyújtotta meg, aki íjászként az első brit aranyérmet nyerte meg az első, 1960-ban rendezett paralimpián Rómában.1424077 M01

A 20 helyszínen és 20 sportágban zajló seregszemlén 503 éremosztásra kerül sor, a szervezők összesen 2,5 millió jegyet adtak el. A nyitóünnepségen megjelent mind a 3250 önkéntes, akik a világ minden részéről érkeztek, és koruk 10-től 80 évig terjed. Az önkéntesek – akik közül 68-an fogyatékkal élnek – a statisztikák szerint fejenként átlagosan 85 órát áldoztak fel idejükből azért, hogy ott legyenek a ceremónia próbáin. A 4200, fogyatékkal élő sportoló által lakott olimpiai falut a szervezők mindössze öt nap alatt alakították át paralimpiai faluvá.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X