Női kézi BL: Szűcséknek győzniük kell Győrben a továbbjutáshoz


-A A+

Egy-egy góllal győzött a női kézilabda Bajnokok Ligája A-csoportjának ötödik fordulójában a címvédő Győri Audi ETO KC és az újonc Nagybányai HCM. A Hypo elleni diadalával a nyugat-magyarországi csapat bebiztosította csoportelsőségét, de ennek ellenére nem valószínű, hogy az utolsó fordulóban „leadja” a meccset a második továbbjutó helyért még versenyben levő nagybányaiakban.

Szűcs Gabiék vasárnap délután annak tudatában fogadták a zsúfolt Lascăr Pană Sportcsarnokban a német bajnok Thüringer HC-t, hogy a továbbjutási esélyek növelése érdekében legalább 10 góllal kell győzniük, ugyanis a végelszámolásnál könnyen előfordulhat, hogy a gólarány lesz a mérvadó adat.

Ehhez képest a házigazda győzelme nehezen született meg, elképzelhető, hogy a 20-19-es végeredmény csak szépségtapasz Szűcsék idei szereplésére.

Másfelől a Győrnek nem volt oka izgulni a Hypo elleni összecsapás előtt: már továbbjutott, ráadásul október 5-én 41-22-re verte riválisát. A címvédő nagy lendülettel kezdte a meccset, és a hetedik percben már három góllal vezetett (1-4). A hazaiak rendezték soraikat, és a 15. percben egyenlítettek (7-7). A folytatásban a magyar együttes újra megrázta magát, megszakítás nélkül négyszer volt eredményes, és szünetben is magabiztosan vezetett (11-14).

A szünet után is jól játszott, és növelte a különbséget a magyar csapat (35. perc: 12-17). A hosszú hajrát indító hazaiak ellen azonban tehetetlen volt a hullámvölgybe kerülő ETO, amelynek a szerencsére is szüksége volt, hogy egy gólt megőrizzen az előnyéből (27-28).

Eredmények:

  • Nagybányai HCM-Thüringer HC 20-19
  • Hypo-Győr 27-28

Az állás:

  • 1. Győr 10 pont
  • 2. Hypo NÖ 4 (124-136)
  • 3. Nagybányai HCM 4 (114-134)
  • 4. Thüringer HC 2

Hat hely elkelt a nyolcas középdöntőben. A mezőnyben egyedüliként százszázalékos és már csoportgyőztes, címvédő Győri Audi ETO KC mellett a dán Midtjylland, a szlovén Krim Ljubljana, a svéd Sävehof, a macedón Vardar Szkopje, valamint a norvég Larvik biztos továbbjutó.  A fennmaradó két hely egyikére pályázik az FTC-Rail Cargo Hungaria, amelynek vasárnap mindenképpen pontot kell szereznie a montenegrói Buducsnoszt Podgorica otthonában, máskülönben csak csoportharmadik lesz, és átkerül a KEK nyolcaddöntőjébe. A győri érdekeltségű négyesben az osztrák Hypo NÖ, a romániai Nagybánya és a német Thüringer HC harcol a második helyért. A legnehezebb helyzetben a nagybányai alakulat van, mert egyrészt Győrben lép pályára, másrészt a legrosszabb a gólkülönbsége a kvartettben. A csoportokból az első két helyezett jut a középdöntőbe, a harmadikok átkerülnek a KEK nyolcaddöntőjébe. A BL középdöntőjében két csoportra osztják a nyolc együttest, mindkét kvartettbe két-két csoportgyőztes és -második kap besorolást úgy, hogy a mostani ellenfelek elkerülik egymást.








EZT OLVASTA MÁR?

X