Női kézilabda BL: bombaerős csoportban a címvédő Győr


-A A+

Rendkívül kemény csoportba, három korábbi győztessel került össze a címvédő Győri Audi ETO KC a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjében. Az európai szövetség keddi sorsolásán kiderült, hogy Ambros Martin együttese az idei döntőben legyőzött, 2011-ben aranyérmes norvég Larvikkal, továbbá a 2012-es elvesztett finálé győztesével, a montenegrói Buducsnoszt Podgoricával, valamint az elmúlt idényben elődöntős, 2001-ben és 2003-ban győztes szlovén Krim Ljubljanával találkozik majd. A másik csoportban a dán Midtjylland, a macedón Szkopje, a svéd Sävehof és a német Thüringer HC csatázik majd a két továbbjutó helyért. A középdöntős játéknapok: 2014. február 1/2., 8/9., 15/16., március 1/2., 8/9., 15/16.

"Az erősebb csoportba kerültünk, hiszen az elmúlt három Bajnokok Ligáját rajtunk kívül a Podgorica és a Larvik nyerte, ez mindenképpen meghatározza az erőviszonyokat. Továbbá a Krim és a Buducsnost tavaly óta rengeteget erősödött, hiszen nagyon jól igazoltak a nyár során, tehát ők biztosan szeretnének elődöntőbe jutni" - értékelt a klub tájékoztatása szerint Ambros Martin vezetőedző, hozzátéve: a másik csoportban három csapat először jutott be a középdöntőbe, így ez számukra új helyzet. „Összességében a tavasz során az lesz meghatározó, hogy milyen állapotban sikerül a vb-t lezárniuk a játékosoknak, illetve az adott mérkőzésnapokon milyen napokat fognak ki. Számunkra mindenesetre egyértelmű a cél: jól kell játszanunk, és nyernünk kell" - jelentette ki a spanyol mester.








EZT OLVASTA MÁR?

X