BL: bragai kiszállással kezd a kolozsvári CFR 1907


-A A+

Szeptember 19-én 21.45-kor a Sporting Braga vendégeként kezdi idei Bajnokok Ligája szereplését a kolozsvári CFR 1907 labdarúgócsapat.braga

A portugál alakulatban két ismerős arccal is találkoznak majd a vasutasok: először is itt véd a tavalyi bajnoki győzelemben oroszlánrészt vállaló Beto, de ismerősen cseng majd a hazai szurkolóknak José Peseiro neve is, aki tavaly megfordult edzőként a bukaresti Rapidnál.

A Braga a 2004-es Európa-bajnokságra épített 30,286 férőhelyes AXA-stadionban játssza hazai mérkőzéseit. A BL-sorsolás után a klub honlapján megjelent hírben a CFR-t „a világ legportugálabb csapatának” nevezik, névleg felsorolva azokat a luzitán játékosokat, akik hozzájárultak az erdélyi csapat harmadik bajnoki címéhez. A visszavágásra november 20-án adódik majd lehetőség a kolozsvári Constantin Radulescu-stadionban.

A remélhetőleg jó bragai bemutatkozás után október 2-án a Manchester United látogat Kolozsvárra. Sir Alex Ferguson arra figyelmeztette tanítványait, hogy ne becsüljék le a papíron gyengébbnek tartott ellenfeleket, emlékeztetve őket arra, hogy tavaly a CFR által idén búcsúztatott FC Basel állta útjukat a BL-nyolcaddöntőiben.

„Sose játszottuk a CFR ellen, de tanultunk a tavalyi hibáinkból és idén nem akarunk stupid hibákat elkövetni. A rendelkezésemre álló legerősebb csapatot fogom kiállítani ellenük, hogy bebiztosítsuk továbbjutásunkat” – figyelmeztetett Sir Alex. A Vörös Ördögök december 5-én fogadják vendégül a 75,765 férőhelyes Old Traffordon Pászkány Árpád együttesét.manchester

A vasutasok harmadik ellenfele a H csoportban a török Galatasaray lesz, ahova október 23-án várják a CFR-t. Az 52,652 férőhelyes isztambuli Turk Telekom Arenában Ioan Andone tanítványainak nem csak a törökök rohamaival, hanem fanatikus szurkolóikkal is „meg kell küzdeniük”. A kolozsváriak november 7-én testközelből is megtapasztalhatják azt, hogy mivel kellett szembesülniük Caduéknak, amikor a Galatasaray és több ezres szurkológárdája városukba érkezik.galata








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X