Rp úszó Eb: Verrasztó és Gyurta is aranyat nyert Herningben


-A A+

Verrasztó Dávid szenzációs hajrájának köszönhetően aranyérmet nyert 400 méteres vegyes úszásban a dániai rövid pályás Európa-bajnokságon. Gyurta Dániel is első lett, a 200-on olimpiai bajnok az első nagy győzelmét aratta 100 méteres mellúszásban. Kozma Dominik döntős 100 gyorson.

Verrasztó délelőtt 4:06.47 perccel, a mezőny legjobb időeredményével jutott be a tízfős fináléba, amelyben a dán közönség egyik kedvence, Chris Christensen mellett úszott. A legjobb reakcióidő Verrasztóé volt, de az elején így sem került az első háromba. Ám 150 méteren már az élen haladt, háton másfél testhossznyi előnnyel vezetett. Felet megtartott mellen, és az élen fordult az utolsó százra.Gal Nevo 50 méterrel a cél előtt átvette a vezetést, de Verrasztó lehajrázta az izraelit, és 4:03.48-cal megszerezte Magyarország második aranyérmét az idei kontinensviadalon. A harmadik helyen az olasz Federico Turrini csapott a célba.

„Szerencsém volt, mert elfogytam kicsit a végére. Új dolgokat csinálunk otthon, az egész felkészülés más, muszáj időnként valamit újítani, és ez most még sok nekem – idézte Verrasztó Dávidot a magyar Úszószövetség Facebook-oldala. – Emiatt kivagyok teljesen, fáradtan jöttem ide is, és ezt végig éreztem a versenyen. Az aranynak örülök, és ennyi. Megyek tovább."

Verrasztó után Gyurta Dániel is aranyérmet szerzett, az olimpiai bajnok 100 méteres mellúszásban utasította maga mögé a mezőnyt. Gyurta a csütörtök esti elődöntőből a legjobb idővel, 57.56 másodperccel jutott a fináléba. Az első ötven méter után még a szlovén Damir Dugonjic vezetett, de nem bírta Gyurta hajráját, a magyar végül 57.08-cal nyert – ahogy az úszószövetség Facebook-oldala is kiemeli, a 200 méteren olimpiai bajnok Gyurtának ez az első nagy sikere a rövidebb számban, legyőzve a 100-as nagymenőket.

„Remélem, ez egy sorozat kezdetét jelenti, mert a százra is készülök már egy ideje. 2009-ben egyszer már nyertem ezüstérmet, most végre az arany is sikerült – emelte ki a döntő után Gyurta. – Éreztem, hogy ma jól fogok menni, az idő lehetett volna talán kicsit jobb, Berlinben, nyáron jöttem már 57-en belül. Talán azon múlt, hogy az első ötvenet nem kezdtem úgy el, mint akkor – de ma egyáltalán nem az idő számított, kizárólag a győzelem. Végtelenül boldog vagyok, hogy ez megvan!"

A második helyen végül a német Marco Koch, a harmadikon Dugonjic végzett.

A 4x50 méteres vegyes vegyes váltó, amely délelőtt a Cseh László, Horváth Dávid, Hosszú Katinka, Verrasztó Evelyn összeállításban 1:41.66-tal a 8. helyen jutott a fináléba, délután 1:39.86-tal a hatodik helyen zárt. Horváthot Gyurta Dániel váltotta a csapatban, és fel is hozta a 3. helyre mellúszásban. Hosszú pillangón megtartotta ezt, de Verrasztó 3 tizeddel elmaradt a végén a dobogótól. A győzelmet Oroszország szerezte meg Németország és Csehország előtt.

A 100 méteres férfi gyorsúszás elődöntőjében Kozma Dominik 47.65-tel futama harmadik helyezettje lett, összesítésben a 9. helyen jutott a szombati fináléba. A 100 méteres női vegyes elődöntőjében Hosszú Katinka és Verrasztó Evelyn is érintett volt. A számban 57.45-tel a világcsúcsot tartó Hosszú 58.37-tel elsőként, Verrasztó 59.41-gyel harmadikként zárta futamát, és a döntőbe jutott – Hosszú abszolút elsőként, Verrasztó összesítésben a 6. helyen.

A nap első számát, a 800 méteres női gyorsúszást a spanyol Mireia Belmonte García nyerte meg 8:05.18 perccel. Julija Jefimova nyerte meg a nők 200 méteres mellúszását, az orosz 2:14.39 perccel diadalmaskodott a dán Rikke Möller Pedersen előtt. A nők 100 méteres gyorsúszásában a holland Ranomi Kromowidjojo nyert 51.78-cal. Női száz háton örülhettek a rendezők, a dán Mie Oe. Nielsen  lett az Európa-bajnok, méghozzá 55.99-es Európa-csúccsal.50 pillangón a svéd Sarah Sjöström 24.90-es Eb-csúccsal nyert a dán Jeanette Ottesen előtt.100 méteres férfi pillangóúszásban a 49.68-cal záró orosz Jevgenyij Korotiskin nyert. 50 háton a francia Jérémy Stravius lett a kontinensbajnok 23.19-cel.

Eredmények:

férfiak:

50 m hát, Európa-bajnok:

  1. Jérémy Stravius(Franciaország) 23.19 mp
  2. Christian Diener (Németország) 23.38
  3. Pavel Szankovics (Fehéroroszország)23.45

100 m mell, Európa-bajnok:

  1. Gyurta Dániel 57.08 mp
  2. Marco Koch (Németország) 57.14
  3. Damir Dugonjic (Szlovénia) 57.24

100 m pillangó, Európa-bajnok:

  1. Jevgenyij Korotyiskin (Oroszország) 49.68 mp
  2. Jérémy Stravius(Franciaország) 50.09
  3. Steffen Deibler(Németország) 50.23

400 m vegyes, Európa-bajnok:

  1. Verrasztó Dávid 4:03.48 p
  2. Gal Nevo (Izrael) 4:03.50
  3. Federico Turrini (Olaszország) 4:03.94

nők:

100 m gyors, Európa-bajnok:

  1. Ranomi Kromowidjojo (Hollandia) 51.78 mp
  2. Sarah Sjöström (Svédország) 51.99
  3. Alijakszandra Heraszimenyja (Fehéroroszország) 52.34

800 m gyors, Európa-bajnok:

  1. Mireia Belmonte Garcia (Spanyolország) 8:05.18 p
  2. Lotte Friis (Dánia) 8:08.68
  3. Sharon Rouwendaal (Hollandia) 8:14.24

100 m hát, Európa-bajnok:

  1. Mie Oe. Nielsen(Dánia) 55.99 mp
  2. Simona Baumrtova(Csehország) 56.28
  3. Darina Zevina (Ukrajna) 56.94

200 m mell, Európa-bajnok:

  1. Julija Jefimova (Oroszország) 2:14.39 világcsúcs - (régi: Rebecca Sony, amerikai, 2:14.57, 2009.12.18., Manchester)
  2. Rikke Möller Pedersen (Dánia)2:15.21
  3. Vitalina Szimonova (Oroszország) 2:18.88

50 m pillangó, Európa-bajnok:

  1. Sarah Sjöström (Svédország) 24.90 mp
  2. Jeanette Ottesen (Dánia) 25.03
  3. Inge Dekker(Hollandia) 25.29

4x50 m vegyes vegyesváltó, Európa-bajnok:

  1. Oroszország 1:37.63 p - világcsúcs (régi: 1:37.84, Ausztrália, 2013.11.09., Tokió)
  2. Németország 1:39.32
  3. Csehország 1:39.5







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X