Férfi kézilabda Eb: egy meccsen múlhat a magyar továbbjutás
Már a csoportkörből való továbbjutásért is erőn felül kell teljesítenie a magyar férfi kézilabda-válogatottnak a vasárnap rajtoló dániai Európa-bajnokságon. Mocsai Lajos együttese a világbajnok spanyolokkal, a 2012-es londoni olimpiai negyeddöntőjében drámai csatában legyőzött izlandiakkal, illetve a legutóbbi világbajnokság selejtezős párharcában búcsúztatott norvégokkal találkozik majd Aalborgban. A kvartettből az első három jut a középdöntőbe, amelynek összecsapásait Herningben rendezik.
A magyar csapatban több sérült is van, a legnagyobb veszteség Nagy Lászlónak, a Veszprém világklasszis átlövőjének hiánya, ugyanakkor a gárda már többször is megmutatta, hogy képes pótolni a kiváló játékost.
A világbajnok spanyolokkal legutóbb tavaly novemberben Debrecenben találkozott a magyar csapat, az ibériai gárda 29-24-es győzelmet aratott. A riválisnál több játékos is Magyarországon játszik, Cristian Ugalde és Carlos Ruesga a Veszprémet erősíti.
Kedden az izlandiak elleni összecsapás következik, a két csapat legutóbb a londoni olimpiai negyeddöntőjében az ötkarikás játékok egyik legizgalmasabb mérkőzését vívta egymással. Habár Mocsai Lajos csapata a második félidő elején öt góllal is vezetett, a rendes játékidő végén 27-27 volt az eredmény úgy, hogy Fazekas Nándor 14 másodperccel a vége előtt hétméterest fogott és a leindításból sikerült egyenlítenie Lékai Máténak. A kétszer ötperces hosszabbítás sem döntött (30-30), az újabb ráadás végén viszont a magyar válogatott, drámai körülmények között 34-33-ra nyert.
A papírforma szerint a norvégok elleni zárótalálkozó lehet majd a legfontosabb összecsapás a továbbjutás szempontjából, a két csapat 2012 nyarán emlékezetes párharcot vívott egymással világbajnoki selejtezőn. Az első, veszprémi összecsapást egy jó hajrának köszönhetően 27-21-re nyerte a magyar együttes, majd az oslói visszavágón biztosan harcolta ki a továbbjutást, igaz, négy góllal kikapott, de úgy, hogy a skandináv válogatott három gólt az utolsó két percben dobott.
Továbbjutása esetén a magyar válogatott a herningi középdöntőbe jut majd, ahol a házigazda dán, a cseh, a macedón és az osztrák kvartettből kap három ellenfelet.
Az Európa-bajnokság első három helyezettje - amennyiben a vb-címvédő Spanyolország dobogós, akkor a negyedik is - kijut a jövő évi katari világbajnokságra. A kontinensviadal további 12 csapata pedig - kiegészülve az előselejtező öt legjobbjával és a német válogatottal - júniusban oda-visszavágós selejtezőpárharcban harcolhatja ki a részvételt.
FÉRFI KÉZILABDA EB, CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
A-CSOPORT (HERNING)
- Csehország–Ausztria 19.00 (Sport1)
- Dánia–Macedónia 21.30
B-CSOPORT (AALBORG)
- Izland–Norvégia 17.00 (Sport1)
- Spanyolország–Magyarország 19.15 (M1)
- 34920 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34922 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34922 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34924 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34925 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34925 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni