Férfi kézilabda Eb: sima vereség a világbajnok spanyoloktól
A magyar férfi kézilabda-válogatott sima, 34-27-es vereséget szenvedett az esélyesebb, világbajnoki címvédő spanyol csapattól a dániai Európa-bajnokság vasárnapi nyitónapján, Aalborgban.
Az első félidőben a magyarok csak egy rövid periódusban tudtak egyenrangú partnerei lenni a spanyoloknak, akik így a szünetre tetemes, hétgólos (17-10) előnyre tettek szert. A fordulást követően sem tudott faragni hátrányából Mocsai Lajos együttese, majd a hajrában már mindkét oldalon elsősorban a cserék kaptak lehetőséget. A magyar válogatott legközelebb kedden, 19 órától lép pályára az Eb-n, amikor a norvégokat vasárnap 31-26-ra legyőző izlandi csapattal találkozik.
A csoport első mérkőzésén, az Izland-Norvégia (31-26) találkozón szurkolók közül sokan gondolták úgy, hogy a kvartett másik összecsapását is figyelemmel követik, így a maroknyi magyar és spanyol drukkerrel kiegészülve nagyjából négyezren foglaltak helyet a lelátókon.
A magyar kapuban Mikler, a túloldalon pedig Sierra kapott lehetőséget, utóbbi kezdett jobban, hiszen előbb Császár ziccerét, majd Ancsin átlövését és Iváncsik lerohanást követő próbálkozását is hárította. A spanyolok eközben háromszor is betaláltak, míg a magyar gólcsendet végül Gulyás törte meg. Mocsai Lajos háromgólos spanyol előnynél, a nyolcadik perc elején időt kért, de a játék képe nem változott. A félidő közepén Mocsait és Puticsot néhány másodperc különbséggel állították ki, a kettős emberelőnyt azonban sikerült minimális "károkkal" átvészelni (9-4). Egy spanyol kiállítás alatt magára talált a magyar csapat, Mocsai Tamás átlövésével kétgólosra csökkentette a különbséget, Manuel Cadenas pedig rögtön időt kért. A magyarok lendületét végül Putics kiállítása törte meg, a félidő végére pedig mintha fejben kissé összeomlott volna a gárda, így a szünetre hétgólosra duzzadt a különbség.
A semleges szurkolók egy része úgy gondolta, a találkozó eldőlt, ugyanis a fordulást követően már jóval több volt az üres szék a lelátón. A magabiztos vezetés tudatában a spanyolok védekezése kissé fellazult, amit ki is használtak a magyarok, de saját kapujuk előtt már nem tudták hatástalanná tenni a rivális játékosait. Ennek köszönhetően mindkét oldalon potyogtak a gólok, de a különbség nem változott (25-18).
A hajrában mindkét oldalon elsősorban a cserék kaptak lehetőséget, a végére pedig maradt a hétgólos különbség.
MESTERMÉRLEG Mocsai Lajos szövetségi kapitány: "Számunkra a mostani felállásban kellett egy kis tapasztalat, hogy játékba lendüljünk, tudtuk jól, hogy azok a fázisok, amik az első félidő első és utolsó tíz percében történtek, a világbajnok ellen nem megengedhető. Az a csapat, amely az elején nem tudja belőni a helyzeteit, komoly hátrányba kerül. Amikor a csapat feloldódott, a második félidőben improvizatívabban, keményebben kézilabdázott. A csapatunkból hiányzik még az összhang, ráadásul sajnos az átlövőink játékhiánnyal küszködnek. "Manuel Cadenas szövetségi kapitány: "Mindig nehéz az első meccs egy Európa-bajnokságon, de ma szerencsére nagyon magabiztosak voltunk. Végig uraltuk a mérkőzést, támadásban és védekezésben egyaránt. Nagyon elégedett vagyok a csapatom teljesítményével."
a csoport további programja:
kedd:
- Magyarország-Izland 19.00
- Norvégia-Spanyolország 21.15
csütörtök:
- Spanyolország-Izland 19.00
- Magyarország-Norvégia 21.15
A négyesből az első három jut tovább a középdöntőbe.
- 34920 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34922 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34922 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34924 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34925 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34925 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni