Férfi kézi Eb: borítékolható vereség a címvédő dánoktól


-A A+

A magyar férfi kézilabda-válogatott hétfőn 28-24-re kikapott a házigazda dán csapattól az Európa-bajnokság középszakaszában, így biztossá vált, hogy nem jut az elődöntőbe. A címvédő dánok így az utolsó forduló eredményétől függetlenül csoportelsőként várhatják az elődöntőt. A magyar válogatott a középdöntő szerdai zárófordulójában a pont nélküli osztrákok ellen lép pályára, abban az esetben végezhet harmadikként a csoportban és játszhat az ötödik helyért, ha győz, az izlandi csapat pedig kikap a dánoktól úgy, hogy jobb lesz a Mocsai-csapat gólkülönbsége.

Természetesen zsúfolásig megtelt a herningi Jyske Bank Boxen, így 14 ezer ünneplő hazai drukker előtt vonultak be a csapatok, amelyek legutóbb tavaly, a spanyolországi világbajnokság barcelonai negyeddöntőjében találkoztak egymással, akkor 28-26-os északi sikerrel végződött az összecsapás.

A magyar kapuban némi meglepetésre Tatai kezdett, az első védésére a hetedik percig kellett várni, ezalatt a dánok négyszer találtak a hálóba, a túloldalon pedig Landin eszén csak Gulyás tudott túljárni. A kezdeti nehézségek után támadásban és védekezésben is magára talált a magyar csapat, ennek köszönhetően előbb Császár betörésével egyenlített, majd Ancsin góljával a vezetést is átvette (6-7). Ulrik Wilbek, a dánok szövetségi kapitánya erre azonnal időkéréssel reagált, húzása pedig azonnali eredménnyel járt, mivel egymás után három hazai gól esett, így Mocsai Lajos is "szünetet rendelt el". Ezt követően Eggert kiállítása alatt egyenlített a magyar együttes, majd a kapusok percei következtek, Tatai és Landin is bravúrok sorát mutatta be.

A magyar csapat lendülete Szöllősi kiállítása alatt megtört, ezt a skandinávok kihasználták, és négygólosra növelték a különbséget (14-10), ami háromra csökkent a szünetre. Lékai az utolsó másodpercekben megpróbálta lekopírozni a norvégok ellen szerzett parádés, egészpályás gólját, de ezúttal nem sokkal kapu mellé lőtt.

A második félidőt óriási lendülettel kezdte a dán csapat, ráadásul a szlovén játékvezetők a kétes szituációkban rendre a hazaiakat segítették, majd Ilyést szándékos ütésért végleges kiállítással büntetették, a magyar csapatkapitány alig akarta elhinni a döntést. A félidő közepére kialakult ötgólos különbség állandósult a csapatok között. A folytatásban küzdött ugyan a magyar válogatott, volt, hogy két gólra is felzárkózott, de végül 28-24-es vereséget szenvedett.

"Ebben a mérkőzésben a magyar válogatott számára több lehetőség volt - mondta Mocsai Lajos szövetségi kapitány. - Távolról jelentősen kevesebb gólt lőttünk, mint a dán csapat, a játék tempójában sajnos nem tudtunk megvalósítani mindent, amit elterveztünk. Nem tudtuk az átlövőket távol tartani és a második hullámot megfékezni. Persze volt sok szép dolog, de néhány megengedhetetlen technikai hiba is. Amit külön tanulmányozni kell, az az emberhátrányos játékunk, sajnos a felkészülési időszak erre kevés volt." A szakvezető fia, Mocsai Tamás úgy véli, kiváló dán csapat ellen játszottak, ahhoz, hogy felvegyék a versenyt a hozzájuk hasonló élcsapatokkal, még meg kell tenniük egy lépést. Ulrik Wilbek, a dánok szövetségi kapitánya szerint a magyarok elleni mérkőzés mindig nagyon nehéz, mivel rendkívül okosan, megfontoltan kézilabdáznak. Hozzátette, ezért nem tudtak olyan jó teljesítményt nyújtani, mint a spanyolok ellen, ráadásul több játékosa is fáradtnak tűnt.

Eredmények

  • Spanyolország-Ausztria 28-27
  • Izland-Macedónia 29-27
  • Dánia-Magyarország 28-24

    A csoport állása

  • 1. (már elődöntős) Dánia 8 pont
  • 2. Spanyolország 6
  • 3. Izland 5
  • 4. Magyarország 3
  • 5. Macedónia 2
  • 6. Ausztria 0

    A csoportból az első kettő jut az elődöntőbe, a harmadik az ötödik helyért léphet pályára.

    A csoport további programja:
    szerda:

  • Macedónia-Spanyolország 17.00
  • Ausztria-Magyarország 19.15
  • Dánia-Izland 21.30







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X