Aus Open: Wawrinka állhat bosszút Nadalon Federerért


-A A+

Rafael Nadal három szettben legyőzte Roger Federert, így a világelső spanyol teniszező lesz Stanislas Wawrinka ellenfele az Australian Open döntőjében.

Federer már az első szettben is jóval több ki nem kényszerített hibát követett el, ám nyerő ütéseivel ekkor még ezt tudta ellensúlyozni. Így eljutott tie-breakig, amelyben azonban hagyta meglépni Nadalt. A felek 5–1-nél cseréltek térfelet, és bár ezután a svájci feljött 5–4-re, több pontra már nem futotta erejéből.

A 8-10 vagy még több ütést hozó labdameneteket a második szettben is szinte kivétel nélkül Nadal nyerte meg, 3:2-es vezetésénél pedig sikerült elvennie Federer adogatását. A spanyol 5:3-as vezetésénél könnyen bajba kerülhetett volna, de 0:30-ról megfordította szervajátékát, így egy szettre került a győzelemtől.

A világelső egyre magabiztosabb lett, Federer pedig hiába próbált irányítani, előkészítő ütései – főleg Nadal tenyeresére – nem voltak elég pontosak, és játékát továbbra is sok hiba jellemezte. Hamar elbukta a szerváját, ám ekkor még vissza tudott jönni: először jutott bréklabdákhoz a mérkőzésen, és a másodikat kihasználta.

Ezután hozta a szerváját, amivel 3:2-re vezetett a szettben, de több játékot már nem nyert, így 23–10-re romlott a Nadal elleni mérlege.

A spanyol 2012 után jutott újra döntőbe a melbourne-i Grand Slam-tornán, vasárnap egy másik svájci, Stanislas Wawrinka vár majd rá.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (33 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, ELŐDÖNTŐ

  • Nadal (spanyol, 1.)–Federer (svájci, 6.) 7:6 (7–4), 6:3, 6:3







EZT OLVASTA MÁR?

X