Könnyen megvédte világbajnoki címét Vitalij Klicsko


-A A+

Könnyedén megvédte a Boksz Világtanács (WBC) nehézsúlyú világbajnoki címét Vitalij Klicsko a német Manuel Charr ellenében. A címmérkőzést Moszkvában, az Olimpijszkij sportarénában tartották szombat éjjel húszezer néző előtt.

Az összecsapás azonban rövidnek bizonyult: sérülés miatt már a negyedik menetben leléptették Charrt. Miután a menet vége előtt 56 másodperccel Klicsko balhoroggal eltalálta az ellenfél jobboldali szemöldökcsontját, Charr szemöldöke felszakadt, és az orvos úgy ítélte meg, hogy túl erős a vérzés, nem folytatódhat a mérkőzés.klocsko

A szíriai születésű, német színekben versenyző 27 éves Charr dührohamot kapott és botrányt rendezett: fenyegette ellenfelét és a bírókat is, és segítőinek kellett lefogniuk, hogy megakadályozzák a verekedést.

A 40 éves ukrán Vitalij Klicsko immár 45. összecsapását nyerte meg – ebből 41-t kiütéssel – profi karrierje 47 találkozójából, legutóbb februárban pontozással győzött a brit Dereck Chisora ellen.
Charr profi karrierje során először szenvedett vereséget, a korábbi 21 összecsapása mindegyikében győzött.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X