US Open: Serena Williams diadalmaskodott


-A A+

A hazai közönség előtt szereplő Serena Williams nyerte az amerikai nyílt teniszbajnokságon, a US Openen a női egyest, miután romániai idő szerint hétfőre virradóra nagy csatában, három játszmában győzött a fehérorosz Viktorija Azarenka ellen.williams

Az összecsapás a viadal honlapja szerint 2 óra 18 percig tartott, az amerikai klasszis pályafutása 15. Grand Slam-diadalát aratta egyesben a zsúfolásig megtelt Arthur Ashe Stadionban.

Az első játszmában pillanatok alatt elhúzott és 3:0-s előnyhöz jutott az ifjabbik Williams testvér. Ezt követően a fehérorosz világelső szépített, de egyenlíteni már nem tudott. Az amerikai teniszező 5:2 után másodszor is elvette riválisa adogatójátékát és 34 perc alatt jutott előnyhöz.

Ekkor még úgy tűnt Serena Williams gyorsan begyűjti 15. GS-trófeáját, ám Azarenka nem így gondolta. A folytatásban kétszer is brékelte a volt világelsőt és mindössze két játékot engedélyezve ellenfelének, újabb 38 perc elteltével kiegyenlített.

A mindent eldöntő utolsó felvonásban (66 perc) a fehérorosz játékos kezdett jobban, 1:1 után brékelőnyhöz jutott, de a tengerentúli azonnal visszavágott. Aztán 3:3-at követően ismét Azarenka vette el az amerikai adogatójátékát, és 5:4-nél a bajnoki címért adogathatott. Ám ezúttal is bebizonyosodott, hogy az i-re nem könnyű feltenni a pontot, mert Williams nem adta fel, újra kiegyenlített. Az első helyen kiemelt fehérorosz kezében ezt követően többször is megremegett az ütő, az amerikai pedig ezt kihasználva 6:5-nél - riválisa szervájánál - meccslabdához jutott és azonnal értékesítette azt.Ser640

A harminc esztendős Serena Williams elképesztő sikereket ért el az idén: megnyerte Wimbledont, aztán ugyanott egyesben és párosban is aranyérmes lett a londoni olimpián, majd a US Openen újra a csúcsra ért.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X