Gyergyói hokiélet:„Mi ezt kell szeressük, ez a miénk”


-A A+

Az anyagi szűkösségből faragott előnyt a Gyergyószentmiklósi PROGYM jégkorong csapatának vezetősége, amely felismerve azt, hogy nincs egy szinten a másik két, MOL Ligában is szereplő erdélyi alakulattal, elérhető célokat tűzött ki a zömében helyi játékosok elé. A hokira kiéhezett szurkolók pedig visszataláltak csapatukhoz.

Játszik a csapat, tömve a jégpálya lelátója, székely himnusztól zeng a csarnok. Munka van benne, sok-sok kemény munka, remény és megbecsülés. A vezetőség ötletekkel és némi átszervezéssel, a szurkolótábor kitartó éljenzéssel és támogatással, a játékosok szívvel lélekkel járultak hozzá a sikerhez. Az eredmény immár csak másodlagos, a győzelem egyértelműen Gyergyó városé.

Bekeményített a Progym

Tévedés lenne azt gondolni, hogy több pénz van a csapatban, mint eddig. Csupán egy jó ötletből fakadó stratégia követése vezetett oda, hogy felélénkült a jégkorongos jókedv ebben a szezonra. Gyakorlatilag azt sikerült kihasználni, hogy úgymond csonka szezon van, az országos vezetőségváltás miatt. Tehát azokat a meccseket, amelyek eddig több hónapot vettek igénybe, most nagyon hamar, két hónap alatt le kell játszani, mert nem tartják sehol sokáig a jeget, az túl drága.

Konkrétan két hónapról van szó, ezért sikerült most idegenlégiósokat is hozni, mivel nekik csak rövid ideig kell a fizetést állni és mivel mentek el játékosok Gyergyóból is, az ők teljes szezonban kapott fizetésükből nagyjából futja az idegenlégiósok pénzére. Ez egy olyan lehetőség, hogy be lehetne kerülni a playoff-ba, magyarázta Bereczky Szilárd, a Progym vezetősége részéről.

Szűkös keretek között is szívvel lélekkel

Kopacz Zoltán elnök javaslatára a vezetőség még december végén, mikor kiderült, hogy a bajnokság turné rendszerű lesz leült tárgyalni a csapat vezetőedzőjével. „Úgy döntöttünk, meg kell ezt fogni, meg kell finanszírozni, mert létrehozhatunk egy ütőképesebb csapatot és közelebb kerülhetünk az élvonalhoz. Az első, amit tettünk, hogy megkerestük a vezetőedzőt, aki támogatta az ötletet és azonnal le is írt hét nevet, hogy kit képzelne el a csapatban. Abból a hét névből négy megérkezett a klubhoz” – közölte a fejleményeket a maszol.ro kérdésére a Progym elnöke. 

Szintén hatékony ötletnek bizonyult, hogy egy szurkoló-kedvencet is bevegyenek a csapatba, hiszen ő nagyobb és nagyobb tömegeket tud majd bevonzani a pályára. Mostanra a Progym csapatát négy idegenlégiós erősíti: Hildebrand Szabolcs, Nyerges Lajos, valamint az ukrán Vitalij Kiricsenko, és a lett származású Emils Potapovs.

„Úgy tűnik, nyilvánvalóvá vált, hogy megoldódik a pálya felújítása és ezzel együtt a világítás kicserélése – ez utóbbi a szurkolók, a hokis gyerekek szülei, a szimpatizánsok, önkéntesek kampányának köszönhető. Mi pedig nagyon szerettük volna a közönséget visszavonzani, mielőtt még a pályát szétvernék a felújítás érdekében, hogy a szezon végén olyan élménnyel távozzanak a szurkolók, hogy a következő évadban jó kedvvel térjenek vissza. Bizonyosságot nyert, hogy mint a színházban is, ahogy elkészül egy jobb produkció, egy jobb előadás, ami a mi esetünkben egyértelműen a szorosabb mérkőzéseket jelenti, nos ez érdekli az embereket és azonnal meg is telnek a lelátók” – véleményezett Kopacz Zoltán.

Játszik a csapat!

A szurkolók egy része úgy véli, tényleg kell ide Kiricsenko, azonban vannak lokálpatriótábbak is, akik a sajátjuk mellett állnak ki nagyobb örömmel. „Én úgy látom, jelen pillanatban Gyergyószentmiklóson a hokira nagyon-nagyon kevés pénz van és ehhez képest az a csapat, amelyik a jégen van, kiadja szívét lelkét, ott kapar a jégen, nem csak a közönségért, de kihozza magából a maximumot. A mi csapatunk ennyit tud, ezt kell elfogadjuk, ezt szeretjük és szerintem a szurkolók kilencven százaléka ezt így gondolja” – nyilatkozta egy piros-fehér mezbe öltözött szurkoló.

„Úgy gondolom, hogy nem föltétlenül attól lesz valami jobb, ha hozunk idegenlégiósokat, én sokkal jobban szerettem, amikor csak a mi játékosaink voltak, mert ahogy szokták mondani, kicsi csapat, de a miénk. És én azt hiszem, hogy kicsit sem jobb a jelenlegi Progym, mint amilyen volt a tavalyi, Daradiccsal, Alpárral, akik elmentek epret szedni pénztelenség miatt. Az emberek, a szurkolók tudják, hogy a MOL ligás szinten mi nem tudunk korongba ütni, a pályánk sem olyan, a körülmények sem olyanok és a játékosok sem ütik a MOL Liga szintjét. A jobb játékosokat elvitték, vagy Csíkszeredához, vagy Brassóba, vagy Miskolchoz, ide-oda. Akik pedig itthon játszanak, azok tényleg nagyon lelkesen, abszolút profi hozzáállással és alázattal vannak a jégkorong iránt és mi ezt kell szeressük, ez a miénk és szerintem ezért kezdtek járni a meccsekre újra az emberek, nem feltétlenül Kiricsenkóért” – vélekedik egy másik drukker.

Esély a playoff-ra

A bajnokság jelenleg a teljes futamidő felénél tart, A Gyergyó most éppen egálban áll a legnagyobb üldözővel, a Galaccal. Lesz még négy forduló, egy Gyergyóban, egy Karcfalván, kettő Galacon.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X