Hivatalos közleményt adtak ki Schumacher állapotáról


-A A+

Mintegy két hét után újra közölt hivatalos álláspontot a kómában fekvő Michael Schumacher hogylétéről menedzsere, Sabine Kehm. A lényeg: feltételezett tüdőgyulladása ellenére orvosai nem szakították meg az ébresztési folyamatot, amit bő két hete kezdtek meg.

Kehm a betegségről nem is szólt, arról sem, hogy halad az ébresztés, ami azt jelenti, folyamatosan csökkentik a narkózist, hogy a sérült fokozatosan magához térjen a mélyaltatásból.

"Michael Schumacher továbbra is az ébresztési szakaszban van. Ahogy az ilyen eseteknél általában, az egyik nap olyan, mint a másik. A család a nyilvánosság megértését kéri, és továbbra sem akarja megosztani a külvilággal az egészségügyi részleteket. Ahogy már többször biztosítottunk mindenkit, a döntő fontosságú híreket Michael állapotáról közölni fogjuk. Tudjuk, hogy az ébresztés hosszú időt vehet igénybe. A család hisz Michael felépülésében, hálás a biztató üzenetekért, illetve köszöni a megértést a helyzettel kapcsolatban. Michael gyógyulása folyamatos, és folyamatosan figyelemmel kísérik azt. Továbbra is bízunk az orvosokban és a nővérekben" – idézte a közleményt az Index.

Mint ismert, a hétszeres F1-világbajnok december 29-én, a franciaországi Meribelben szenvedett síbalesetet, beverte a fejét egy kőbe, sisakja eltört. Szinte azonnal kómába esett, állapota kritikus, de stabil. Azóta is a grenoble-i kórházban ápolják.








EZT OLVASTA MÁR?

X