Három és fél évre börtönbe küldték a Bayern München elnökét


-A A+

A Bayern München labdarúgó-egyesület elnökét hét rendbeli adócsalás bűntette miatt 3 és fél éves börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a müncheni bíróság - írja a Focus Online. A német lap tudósítása szerint a sportvezető méltósággal viselte az ítélethirdetést.

Uli Hoeness ellen tavaly július végén emeltek vádat, miután januárban feljelentést tett saját maga ellen, amiért eltitkolta az adóhatóság előtt, hogy jelentős összeget tart egy svájci számlán. A 61 éves sportvezető egy tavaly májusi interjúban elmondta, hogy évekig szenvedélyesen tőzsdézett, és ehhez használta a svájci számlát.

Uli Hoeness a hétfőn kezdődött tárgyaláson vallomást tett és hangsúlyozta, hogy az ügy összes részletét fel akarja tárni, ezért a titkos svájci számlájával összefüggő valamennyi iratot átadta a hatóságoknak. Hoeness egyik ügyvédje pedig a vádiratban szereplő adatokat korrigálva közölte, hogy ügyfele további 15 millió euró adó bevallását is elmulasztotta, és így összesen 18,5 millió euró adóhiány róható a terhére. Az adóhatóság elemzése alapján viszont ennél is jóval nagyobb összegről lehet szó. A tanúként meghallgatott adónyomozó hangsúlyozta, hogy a február végén beadott több tízezer oldalnyi dokumentumnak csak az első, felületes vizsgálatát végezték el, ezért a 27,2 millió csupán a csalás lehető legkisebb értékére vonatkozó becslés, és az iratokból az is látszik, hogy "vannak még további milliók, amelyekről nem tudni, hogy hová lettek".

Az ügy azzal kezdődött, hogy Uli Hoeness tavaly januárban önfeljelentést tett egy svájci bankszámlájával összefüggésben. Ezzel az adócsalás büntetőjogi következményeit akarta elkerülni, de végül vádat emeltek ellene. Szakértők szerint helyzetét tovább súlyosbítja, hogy a tőzsdei és devizapiaci műveletekhez használt számla teljes dokumentációját az eljárás megkezdése után több mint egy évvel adta át az ügyészségnek, ezért egyre valószínűbb, hogy letöltendő börtönbüntetésre ítélik. Uli Hoeness azután kért önrevíziót az adóhatóságtól, hogy 2012 végén a német törvényhozásban a baloldal ellenállása miatt elbukott az adóelkerülés elleni küzdelemről szóló német-svájci egyezmény. Az egyezmény hiányában csak az önfeljelentés lehetősége maradt azoknak, akik tartottak a lebukástól. 

Az önfeljelentéssel elkerülhető az esetleges büntetés, de csak akkor, ha a hatóságok elsőként az érintettől szereznek tudomást az adócsalásról, és korábban nem indítottak vizsgálatot. Hoeness esetében nem fogadták el az önfeljelentést. Sajtóbeszámolók szerint tavaly márciusban őrizetbe is vették és házkutatást tartottak otthonában.

Uli Hoeness a német közélet népszerű alakja volt, társaságát politikusok is keresték. Híres volt arról, hogy kiáll az adózási fegyelem mellett. Egyik beceneve a Saubermann, vagyis a Tiszta ember volt. A Bayern München éléről eddig nem kellett távoznia.








EZT OLVASTA MÁR?

X