BL: bosszút áll a Real Madrid, nagy lépést tett a PSG


-A A+

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerda esti mérkőzései egészen másképpen alakultak, mint a keddiek: ez alkalommal sok gól esett és hazai csapatok eléggé egyértelmű győzelemmel hagyták el a pályát.

Real Madrid–Borussia Dortmund

Azt mindenki tudta már a kezdő sípszó pillanatában, hogy ezt a Real–Dortmund párharcot nem lehet összehasonlítani a tavalyival, amikor a német csapat a hazai 4–1 után végül 4–3-mal búcsúztatta a madridiakat az elődöntőben.

Már csak azért sem, mert dortmundi oldalon a tavalyi első meccs kezdőcsapatához képest hét változás történt, de Daniel Carvajal, Isco és Gareth Bale személyében a Real kezdőjében is találhattunk három olyan játékost, aki egy éve még másik csapatban futballozott – az első félidő két Real-góljában éppen ők hárman játszották a főszerepet.

A mostani találkozó az eredmény szempontjából is teljesen másképp alakult. Tavaly a mai meccsről eltiltás miatt hiányzó Robert Lewandowski korai góljával a Dortmund szerezte meg a vezetést a párharc első találkozóján, ezúttal viszont Bale a Realt juttatta előnyhöz a 3. percben. Ez történelmi találat volt, ugyanis a német gárda a BL-ben még sohasem kapott ilyen gyorsan gólt.

A királyiak a jobb szélen indítottak támadást, Karim Benzema passzolt a beljebb érkező, felfutó védőhöz, Dani Carvajalhoz, aki a középen kilépő walesit játszotta meg, ő pedig ott hagyta Mats Hummelst és Szokratisz Papasztatopuloszt, majd az ötös környékéről elpasszolta a labdát Roman Weidenfeller mellett. Ez volt az ötödik BL-gólja ebben a szezonban. 1–0

A következő nagy helyzet is a Real Madrid előtt adódott, a 12. percben Cristiano Ronaldo jó 25 méteres szabadrúgását Weidenfeller bravúrral tornázta ki, még mielőtt a léc alá vágódott volna. Egy perccel később Marco Reus mentett egy madridi szögletnél úgy, hogy saját kapusa kezét is telibe rúgta.

Weidenfeller még egy ideig fájlalta a kezét, de átvészelte az esetet, nem kellett lecserélni, a Dortmund viszont nem úszta meg az első félidőt újabb gól nélkül. Isco a tizenhatos előteréből lőtt egy labdaszerzést követően a jobb alsóba. 2–0

A Real a szünetig magabiztosan őrizte előnyét (Bale szabadrúgása révén még egy helyzete is volt, de Weidenfeller a levegőben úszva kiütötte a labdát), a Dortmund néhány távoli lövésig jutott, de ezek kevésbé voltak veszélyesek.

A második félidő elején a madridi ziccereket kisebb dortmundi lehetőségek követték. Az üresen kilépő Bale lapos labdáját védte lábbal Weidenfeller, a másik oldalon pedig Pierre-Emerick Aubameyang lőtt el éles szögből a kapu előtt. Aztán Karim Benzema nem tudott két méterről a kapuba találni Cristiano Ronaldo beadásából Szokratisz Papasztopulosz mellől, míg a Dortmundból Henrih Mhitarjan lőtt a kapu mellé.

A négy kimaradt helyzet után az 57. percben már megérkezett a menetrend szerinti Cristiano Ronaldo-találat. Az ebben a szezonban mindegyik BL-meccsén gólt szerző, a hetedik találkozóján 14. találatát jegyző portugál Luka Modric labdájával tört be a tizenhatoson belülre, majd egy leheletfinom bokamozdulattal mindenkit becsapott és az üres kapuba lőtt. 3–0

Ronaldo ezzel beérte Lionel Messit és José Altafinit, akik mindketten 14-szer voltak eredményesek egyetlen BEK/BL-idényben; utóbbi a 2011–12-es, előbbi az 1962–63-as szezonban lőtt ennyit. Ruud van Nistelrooy is ennyit vágott a 2002–2003-as kiírásban, de kétszer a selejtezőkben talált be (a Zalaegerszeg ellen).

Helyzetre helyzet volt a válasz ezután is, csak éppen a Dortmund az újabb lehetőségét sem tudta gólra váltani, Mhitarjan hétméteres lövésénél Pepe nagyot mentett.

A folytatásban a Realnak voltak még nagyobb helyzetei, de az amúgy a Dortmund egyik legjobbjának bizonyuló Weidenfeller védeni tudott (az egyik nagy bravúrt a 61. percben mutatta be Benzema 14 méteres lövésénél). A hajrára a németek mintha lélekben is feladták volna a meccset.

Az eredmény már nem változott. Így az egy évvel ezelőtti párharchoz képest egyetlen igazi hasonlóságot jegyezhetünk fel. Most is három góllal nyert a hazai csapat, és ezzel óriási lépést tett a továbbjutás felé. Akkor a Borussia, most a Real.

PSG–Chelsea

Laurent Blanc, a PSG vezetőedzője mindhárom csatárklasszisát – Zlatan Ibrahimovic, Edinson Cavani, Ezequiel Lavezzi – pályára küldte, Javier Pastore és Lucas Moura ugyanakkor csak a kispadon kapott helyet. Az angol gárdában André Schürrle kezdett elöl, Fernando Torres és Demba Ba a sérült Samuel Eto’o távollétében is csak csere volt, akárcsak Frank Lampard. Ezúttal egy defenzívebb páros, David Luiz és Ramires kapott helyet a londoni középpálya mélységi részében.

Lehet, hogy Mourinho stabil védekezést szeretett volna, ám ez az első percekben nem valósulhatott meg, ami vastagon a PSG érdeme, ugyanis a párizsiak nagy iramban és kifejezetten veszélyesen kezdték támadásaikat. A hazaiak letámadása hamar meghozta az eredményét: a 4. percben Blaise Matuidi beadása után John Terry középre, gyengén fejelte ki a labdát, amit Ezequiel Lavezzi mellel átvett, majd dropból nagy gólt lőtt a jobb felső sarokba. 1–0

A PSG csak kicsit vett vissza a tempóból a gól után, ráadásul a londoniak hamarosan újabb negatív fejleményt voltak kénytelenek elkönyvelni: Ramires sárga lapot kapott, így „kiírta” magát a visszavágóról.

Húsz perc után jutott először levegőhöz a Chelsea, amit egy távoli David Luiz lövés is jelzett, a PSG ugyanakkor nagyon fegyelmezetten visszazárt, amikor a Mourinho-gárdánál volt a labda, még Edinson Cavani is a saját tizenhatosa előtt védekezett, miközben a két brazil középső védő, Alex és Thiago Silva remekül tette a dolgát. A 26. percig, amikor Thiago Silva nagy hibát követett el, és becsúszott honfitársa, Oscar előtt, aki élt a lehetőséggel, és teátrális mozdulattal elvágódott az előtte akadályként fekvő ellenfélben. A megítélt tizenegyest Eden Hazard váltotta rendkívül higgadtan gólra, laposan a jobb alsóba gurított. 1–1

Az egyenlítő gól előtt és után amúgy a PSG-nek volt helyzete, előbb Lavezzi futotta le Gary Cahillt, és lőtt az oldalhálóba, majd Lavezzi szöglete után César Azpilicueta csúsztatta saját kapuja irányába a labdát, ám Ivanovics mentett a gólvonal elől.

A félidő második felére a Chelsea labdabirtoklási fölénybe került, és centik híja volt, hogy a vezetést is átvegye: Willian keresztbe ívelése után Hazard lőtt kapásból ballal kiszorított szögből, lövése után a bal oldali kapufáról pattant ki a labda. A hazaiak büntető reklamálásával feleltek a szünet előtt nem sokkal, ám úgy tűnt, Cavani csak akkor esett el Terry szorításában, amikor érezte a fizikai kontaktust, az pedig – jogosan – belefért még Milorad Mazsicsnál.

A második játékrészre nem változott sokat a játék képe, és inkább a PSG irányításával zajlott az összecsapás. Lavezzi fejesénél az 53. percben még csak érett gól, a labda azonban centikkel elkerülte a jobb felső sarkot. A 61. percben viszont már újra Laurent Blanc csapata volt előnyben: Lavezzi szabadrúgása után minden párizsi előtt elszállt a labda, a két méterre a kaputól álló David Luiz erre nem számított, és a lábáról a saját kapujába jutott a labda, öngól! 2–1

Nem sokkal később viszont súlyos csapás érte a párizsiakat: Ibrahimovic a combjához kapott, majd földre rogyott, és nem tudta folytatni a mérkőzést. Ha pedig combizomszakadást szenvedett – ahogy elsőre látszott –, aligha épül fel a jövő keddi visszavágóra… Ráadásul a PSG a folytatásban Marco Verrattit is elveszítette, ami újabb taktikai nehézségeket okozhat Blanc-nak.

A cserék – a vendégeknél Fernando Torres és Frank Lampard érkezett, a hazaiaknál Lucas Moura és Yohan Cabaye – kissé megtörték a meccs lendületét, és a csapatok folyamatos játékát is. Cavani Lucas beállása ellenére maradt a szélen, ám így is akadt helyzete, a 84. percben 16 méterről eleresztett lövése alig ment el a bal alsó mellett.

A hosszabbítás négyperces volt, és már Lucas szöglete is rejtett veszélyt magában, ám a csattanó még hátra volt: a 93. percben a csereember Javier Pastore tört be jobbról, majd az ötös sarkáról, éles szögből lőtt, Petr Cech rosszul fogta a rövid sarkot, így a labda utat talált a hálóba! A PSG 3–1-re nyert a Chelsea ellen, és önbizalommal telítetten készülhet a visszavágóra.

BAJNOKOK LIGÁJA, NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

  • PSG (francia)–Chelsea (angol) 3–1
  • Real Madrid–Borussia Dortmund 3–0







EZT OLVASTA MÁR?

X