Török Zsolték megérkeztek az Annapurna alaptáborába


-A A+

Az aradi Török Zsolt által vezetett román hegymászó expedíció megérkezett az Annapurna 4200 méter magasan fekvő alaptáborába. A csapat a Föld tizedik legmagasabb csúcsát, a Himalájában található, 8091 méter magas Annapurnát akarja meghódítani.

Az expedíció már április elsején megérkezett Pokharába, és az eredeti tervek szerint másnap indult volna tovább a 4200 méteren lévő alaptáborba. A rossz időjárás, majd a helyi utazási iroda felelőtlen szervezése miatt azonban hat napot kellett a városban vesztegelni, mire végre elindulhattak. Hétfőn helikopterre szálltak, és szerencsésen megérkeztek az alaptáborba - közölte Barabás László, az expedíció magyarországi szóvivője kedden az MTI-vel.

Az Annapurnát a K2, a Kancsendzönga, a Nanga Parbat és a Dhaulagiri mellett a világ legveszélyesebb súcsai közé szokták sorolni az ott életüket vesztett alpinisták száma alapján. A statisztikában a tavalyi balesetek (többek között Erőss Zsolt és Kiss Péter halála) után a Kancsendzönga lépett az élre.

A tájékoztatás szerint az expedíció csomagjainak még csak egy része érkezett meg, ennek ellenére kedden már egy magasabb régióban lévő depó kiépítését tervezik, szerdára pedig az 1-es tábor elérését. A kommüniké kiemelte: a hegyen a körülmények jók, viszonylag kevés hó van.

A szóvivő kitért arra, hogy a hegyen Török Zsolték mellett csak egy kereskedelmi expedíció tartózkodik egy norvég és egy kínai mászóval, akik más stratégiát követnek, hiszen serpa teherhordók segítségével másznak, rengeteg sátorral és mintegy 6000 méter fix kötelet terveznek kiépíteni.

Az aradi Török Zsolt vezette román expedíció március 28-án indult útnak, hogy oxigénpalack és serpák nélkül jusson fel a 8091 méter magas Annapurna tetejére, amely az egyik legveszélyesebbnek tartott nyolcezres csúcs a Himalájában. A jelenlegi, mintegy két hónapos vállalkozás egy öt évre tervezett sorozat kezdete, és része a Román expedíciók a Top 5-ön elnevezésű projektnek.

 A 40 éves Török Zsolt a maszol.ro-nak korábban adott interjúban elmondta: természetesnek tartja, hogy román színekben vág neki az expedíciónak. Hozzáfűzte, felkérést kapott Kollár Lajostól, Erőss Zsolt mászótársától, hogy ősszel vegyen részt a 6856 méter magas Ama Dablam Himalája-csúcs meghódítására induló expedícióban is. Azon valószínűleg mind a magyar és a román zászló alatt fognak mászni.








EZT OLVASTA MÁR?

X