Liga 1: betlizett a Pandurii, élre állt a Steaua


-A A+

A bukaresti Steaua vezeti a labdarúgó Liga 1 táblázatát vasárnap este óta, ugyanis 3-0-ás Iaşi győzelme előtt a korábbi éllovas Pandurii Târgu Jiu megsemmisítő, 0-4-es vereséget szenvedett a Petrolul Ploieşti otthonában. A nyolcadik forduló utolsó két mérkőzését hétfő játsszák le.4

Ploieşti-en 16 ezres teltház várta az éllovas Pandurii első vereségét, ami a hazai szurkolók nagy örömére kiütéses győzelemmel párosult. Petre Grigoraş tanítványai jól állták a sarat az első félórában, a játék képe és az eredmény is csak azt követően módosult, hogy Alexandru Tudor „belenyúlt a meccsbe” Voiculeţ kiállításával. A megfogyatkozott vendégek a szünet előtt és után bekapott két góllal behozhatatlan hátrányba kerültek. Bokila két góljával a lélekben is megtört oltyánok veresége megalázó méreteket öltött.

A Ploieşti eredmény ismeretében a Steaua úgy lépett pályára Iaşiban a helyi CSMS ellen, hogy akár egygólos győzelemmel is a Liga 1 táblázatának élére állhat. A fővárosi katonacsapat ezt az elvárást jócskán megtetézte, 3-0-ás sikerével javította gólarányát is.

A forduló első játéknapján a Bajnokok Ligája mérkőzésre készülő kolozsvári CFR 1907 értékes és önbizalomnövelő győzelmet aratott Bukarestben a Dinamo flöltt.

Liga 1. 8. forduló

Eredmények

  • Ceahlăul Piatra Neamţ  - Brassói FC 2-1
  • Dinamo  - Kolozsvári CFR 0-1
  • Galaci Oţelul  -  Konstancai Viitorul  1-1
  • Szászmedgyesi Gaz Metan  -  Concordia Chiajna  1-3
  • Rapid  - Besztercei Gloria  3-1
  • Petrolul Ploieşti  - Pandurii Tg. Jiu 4-0
  • CSMS Iaşi  - Steaua 0-3
  • Kolozsvári U - Astra 1-3
  • FC Vaslui - CS Turnu Severin 21:30 (Digisport 1)







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X