A Chelsea gazdagodott a legtöbbet a BL-ben


-A A+

A végső győztes Chelsea csapata kereste a legtöbb pénzt, 59,9 millió eurót a labdarúgó Bajnokok Ligája legutóbbi kiírásában. A legrangosabb európai klubsorozat 2011/2012-es szezonjának 32 csoportkörbe jutott csapata összesen 754 millió eurót kapott a BL révén. A Chelsea mögött a döntő vesztese, a Bayern München a bevételi lista második helyezettje 41,7 millió euróval, míg a harmadik az elődöntőig jutott FC Barcelona 40,6 millióval.

A bevételek nem csupán az eredményességen múltak, komoly summát jelentett a kluboknak például a televíziós közvetítésekből származó jogdíj is. Így fordulhat elő, hogy a meglepetésre már a csoportkörben kiesett Manchester United a lista hatodikja 35,2 millió euróval.

Az európai szövetség a csoportkörbe jutott együttesek mindegyikének 7,2 millió eurót adott, s ezen felül minden döntetlent, győzelmet és továbbjutást is díjazott. Az UEFA már korábban bejelentette, hogy a BL összdíjazása a 2015-ig tartó hároméves ciklusban 22 százalékkal emelkedik a mostanihoz képest.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X