A Sporting Lisboa játszik az új Hidegkuti Stadion nyitómérkőzésén


-A A+

A portugál Sporting Lisboa lesz a várhatóan 2016-ban elkészülő új Hidegkuti Stadion nyitómérkőzésén a házigazda MTK ellenfele. Erről a két klub képviselői állapodtak meg azon a csütörtöki találkozón, amelyet az antwerpeni Bosuil Stadionban rendeztek meg a két csapat 1964-es Kupagyőztesek Európa Kupája-döntőjének ötvenéves évfordulója alkalmából. 

A magyar egyesület pénteki tájékoztatása szerint az eseményen több olyan játékos is részt vett - mindkét együttesből -, aki pályára lépett a fináléban. A párharc első felvonását még a brüsszeli Heysel Stadionban rendezték meg, ám a 3-3-as végeredmény miatt megismételt találkozóra volt szükség, ezt aztán Antwerpenben Joao Morais szögletből (!) szerzett góljával 1-0-ra nyerték a portugálok. Ez volt az első alkalom, amikor magyar csapat európai kupadöntőben szerepelt.

A díszvacsorán Deutsch Péter, az MTK ügyvezető elnöke, valamint Domonyai László klubigazgató mondott beszédet, a portugálok részéről pedig Bruno de Carvalho, a klub elnöke szólt elismeréssel a két csapat ötven évvel ezelőtti teljesítményéről.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X