Simona Halep szetveszteség nélkül jutott az elődöntőbe


-A A+

Továbbra is fantasztikus formát mutat a francia nyílt teniszbajnokság női versenyében Simona Halep, aki szerdán két sima szettben (6-2, 6-2) verte meg a Roland Garros 2009-es győztesét, Szvetlana Kuznyecovát és ezzel bejutott a párizsi Grans Slam-torna elődöntőjébe. A román teniszező ellenfele a döntőbe jutásért a német Andrea Petrokic lesz.

A nemzetközi sportsajtó csak szuperlatívuszokban ír a konstancai lány teljesítményéről, az olasz oktennis.it szakportál szerint Halep „tökéletes teniszt” mutatott be Kuznyecova ellen. A L'Equipe szakírója Halep „mesteri taktikáját” dícsérte, megjegyezve, hogy egy buldózerre lesz szükség a román lány megállításához.

Simona Halep ellenfele az elődöntőben a WTA-ranglista 27. helyén álló Andrea Petkovic lesz, aki ugyancsak 6-2, 6-2-re verte Sara Erranit.

Halep a negyedik román teniszező, aki eljut a párizsi torna elődöntőjébe, korábban ez a bravúr csak Virginia Ruzici-nak kétszer (1978-ban meg is nyerte, 1980-ban elvesztette a döntőt Chris Everttel szemben), Florenţa Mihainak 1977-ben (Mima Jausovec-től kapott ki) és Irina Spîrleának sikerült, aki 1997-ben Venus Williams-szal elődöntőzött.

A kora délutáni esőzés miatt a két férfi egyes mérkőzés viszonylag későn kezdődött el, és négy, illetve öt szettig tartott, ám mindkettőt be tudták még fejezni. Csakúgy, mint a tavalyi döntőben, Rafael Nadal ezúttal is legyőzte honfitársát, David Ferrert. Utóbbi egy szettet vesztett a negyeddöntőig vezető úton, míg Nadal egyet sem. A címvédő világelső búcsút inthetett makulátlan mérlegének, mivel a nyitó játszma 6:4-gyel Ferreré lett, ám ezután lehengerlő játékkal megfordította a meccset. A harmadik és negyedik szettben egy játék jutott Ferrernek.

Nadal sorozatban a 33. mérkőzését nyerte meg a Roland Garroson, ahol kilencedik alkalommal játszhat elődöntőt. Márpedig eddig mindig az övé lett a végső győztesnek járó trófea, ha eljutott a legjobb négyig – 2009-ben Robin Söderling a 4. fordulóban verte meg, azóta is ez Nadal egyetlen veresége a párizsi Grand Slam-versenyen.

Érdekes mérkőzést játszott egymással Andy Murray és Gaël Monfils. A 7. helyen kiemelt skót a Fernando Verdasco ellen mutatott magabiztos játékkal kétszettes előnyre tett szert, Monfils azonban összeszedte magát, és a közönség nagy örömére kiegyenlített. A francia happy end mégis elmaradt, a döntő játszmában ugyanis Murray hengerelt, 6:0-ra nyerte meg, így készülhet Nadal ellen.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (25 018 000 euró, salak)
EGYES, NEGYEDDÖNTŐ

  • Nadal (spanyol, 1.)–Ferrer (spanyol, 5.) 4:6, 6:4, 6:0, 6:1
  • Murray (brit, 7.)–Monfils (francia, 23.) 6:4, 6:1, 4:6, 1:6, 6:0

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA

  • Nadal (spanyol, 1.)–Murray (brit, 7.)
  • Gulbis (lett, 18.)–Djokovics (szerb, 2.)

NŐI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ

  • Halep (román, 4.)–Kuznyecova (orosz, 27.) 6:2, 6:2
  • Petkovic (német, 28.)–Errani (olasz, 10.) 6:2, 6:2

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA

  • Sarapova (orosz, 7.)–Bouchard (kanadai, 18.)
  • Halep (román, 4.)–Petkovic (német, 28.)







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X