Wimbledon: a 2012-es elődöntős búcsúztatta Marija Sarapovát


-A A+

A negyedik fordulóban búcsúzott az angol nemzetközi teniszbajnokságtól a 2004-es győztes Marija Sarapova, aki a 2012-es elődöntős német Angelique Kerbertől szenvedett vereséget három játszmában.Az orosz teniszező búcsúzásának Kerber mellett nagyon örülhetnek a legmagasabban jegyzett még versenyben maradt Simona Halep szurkolói, ugyanis a WTA-ranglista 3. helyén álló konstancai lány számára Sarapova valódi mumusnak számított az utóbbi időben, hiszen mind Madridban, mind pedig Roland Garroson elutötte a bajnoki címtől.

A kilencedik helyen kiemelt Kerber pályafutása során először verte meg (füvön) Sarapovát, akinek az utóbbi időben nem megy Wimbledonban – a legutóbbi három évben nem jutott el a negyeddöntőig.

A 2012-es elődöntős német a legjobb nyolc között a kanadai Eugenie Bouchard-ral találkozik.

A 23. helyen rangsorolt Lucie Safárová először játszhat Grand Slam-tornán elődöntőt, miután simán legyőzte az orosz Jekatyerina Makarovát. A 27 esztendős játékos a legjobb négy között Petra Kvitovával vagy Barbora Záhlavová-Strycovával mérkőzik, tehát biztos, hogy a döntő egyik résztvevője cseh nemzetiségű lesz.

NŐI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ

  • Kerber (német, 9.)–Sarapova (orosz, 5.) 7:6, 4:6, 6:4

NEGYEDDÖNTŐ

  • Safárová (cseh, 23.)–Makarova (orosz, 22.) 6:3, 6:1

A TOVÁBBI PROGRAM

  • Bouchard (kanadai, 13.)–Kerber (német, 9.)
  • Halep (román, 3.)–Lisicki (német, 19.)
  • Kvitová (cseh, 6.)–Záhlavová-Strycová (cseh)







EZT OLVASTA MÁR?

X