Forma-1: Hamilton nyerte a drámai Brit Nagydíjat


-A A+

A hazai közönség előtt szereplő Lewis Hamilton, a Mercedes pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Brit Nagydíjat, ezzel négypontosra csökkentette lemaradását a világbajnoki pontversenyben élen álló csapattársával, a most műszaki hiba miatt kiálló német Nico Rosberggel szemben.

A 29 éves Hamiltonnak ez volt pályafutása 27. futamgyőzelme, az idén ötödször diadalmaskodott, F1-es karrierje során 2008 után másodszor nyert Silverstone-ban. A második helyen Valtteri Bottas, a Williams finn pilótája ért célba, neki ez volt sorozatban a második dobogós helyezése, a harmadik helyen pedig Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál versenyzője zárt. A címvédő, négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel (Red Bull) ezúttal ötödik lett.

A rajtnál Rosberg jól jött el az első kockából, mögötte Vettel azonban több pozíciót is veszített, Jenson Button (McLaren) jött be másodiknak, csapattársa, Kevin Magnussen pedig harmadiknak, s még a hatodik helyről startoló Hamilton is megelőzte Vettelt. Az egyik kanyarnál Kimi Räikkönen (Ferrari) hibázott, elhagyta az aszfaltcsíkot, s amikor vissza akart térni a pályára, a füves részen megcsúszott és a szalagkorlátnak csapódott, majd szinte "visszapattant" a mezőnybe.

A hatalmas baleset miatt piros zászlóval félbeszakították a versenyt, a finn pilóta saját lábán szállt ki az autójából, de a pályafutása 200. nagydíján induló brazil Felipe Massa (Williams) futama is véget ért, ő ugyanis ütközött Räikkönennel. A finn versenyző kisebb boka- és térdsérülésekkel megúszta az esetet.

A mezőny egy óra elteltével, a biztonsági autó mögött rajtolt el újra, az első hat helyen sorrendben Rosberg, Button, Magnussen, Hamilton, Vettel és Nico Hülkenberg (Force India) száguldott. Hamilton két kör alatt lehagyta Magnussent és Buttont, s az élen haladó csapattársa után eredt.

A kerékcserék sorát az élmezőnyből Vettel kezdte meg a 11. körben, Rosberg nyolc körrel később, Hamilton pedig a 25. körben járt a boxban. Közben Valtteri Bottas (Williams) harmadiknak jött fel, a 30. körben pedig az élen haladó Rosberg - aki az összes idei futamon dobogós volt - váltóhiba miatt feladni kényszerült a versenyt.

A leintés előtt 20 körrel Hamilton több mint 41 másodperces előnnyel vezetett Vettel előtt, Bottas a harmadik, Ricciardo a negyedik, Button az ötödik, Fernando Alonso (Ferrari) pedig a hatodik helyen haladt. Vettelnek még egyszer kereket kellett cserélnie, a boxlátogatás után a címvédő ötödikként tért vissza a pályára, de Alonso azonnal megelőzte.

A hajrában a dobogós helyeken maradt a Hamilton, Bottas, Ricciardo sorrend, az ötödik és a hatodik helyen Alonso és Vettel majdnem egészen a leintésig csatázott egymással, végül a német címvédő egy agresszív és remek manőverrel lehagyta spanyol riválisát.

A szezon két hét múlva Hockenheimben, a Német Nagydíjjal folytatódik.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X