Negyedszer is nyeregben a székelyek


-A A+

Díszes pompával, lovashuszárok felvonulásával, valamint a résztvevő települések bevonulásával kezdődött meg a negyedik alkalommal megrendezett Székely Vágta. A Nemzeti Vágta székelyföldi előfutamának helyszínén idéntől egy négy méter nagyságú székely zászló is lobog majd.

Székelyföld legrangosabb éves eseményét szombaton nyitották meg: a versenypályán díszmenetben lovagoltak végig a huszárok, a Vágta saját lobogójával, a székely zászlóval, az 1848-as, az Európai Unió, valamint a résztvevő országok jelképeivel, Dr. Kádár László őrnagy vezetésével. Őket követték lovas kocsin a szervezők.

Idén először Miholcsa József alezredes vállalta a vágtafőkapitány szerepét, Székely Tibor, a Nemzeti Vágta főkapitánya nevében köszöntötte a jelenlévőket: „Büszkén mondhatom, hogy a sepsiszentgyörgyi Székely Vágta és szervezőinek úttörő lelkesedése utat nyitott más határon túli közösségek számára is. Így idén a  már  második Vajdasági Vágta mellett előszőr került megrendezésre a Partiumi Vágta is Kolozsvár mellett. Ha nincs a legendás székely virtus, akkor ez a folyamat nem indulhatott volna el. Köszönet és elismerés ezért a példaadó munkáért és a eddigi sikeres versenyekért a Székel Vágta minden szervezőjének” – tolmácsolta az alezredes. A beszédből az is kiderült, hogy a 7. Nemzeti Vágta a hét vezérnek állít emléket.

A zászlófelvonás után Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere köszöntötte az ünnepet, kihangsúlyozva: „A zászlónk lobogni fog, s ezt a földet szeretni fogjuk. Sem jogi, sem közigazgtási eszközökkel szívünk ragyogását, zászlónk lobogását és szülőföldünk szeretetét korlátozni nem fogják tudni. Innen üzenjük, hogy ezt a földet szeretjük, és addig fogunk dolgozni, amíg Székelyföld önrendelkezését elérjük, amíg Székelyföldön a magyar nyelv hivatalos nyelv nem lesz”.

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke az ember és ló kapcsolatára alapozta beszédét: „A Székelyföldet körbevevő népektől eltérően, mi székelyek nem elsősorban munkaeszközként tekintünk a lóra, hanem szeretjük, összhangban élünk, akkor is, amikor együtt dolgozunk vele. Együtt éltünk a lóval, amikor évezreden át védtük a magyar haza határait, amikor szabadságunk védelmére, lóra pattanva, kardot rántva szembe mentünk tenger sok ellenséggel” – mondta a tanácselnök.

Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja a dálnoki Dózsa-megemlékezésről jött a Székely Vágtára, így ennek szellemében indította beszédét, megemlékezvén Dózsa hőstetteiről, kitartó harcairól. A főkonzul szerint a ló szeretete közös kapocs a magyarok között, éljenek bárhol is a világon. „Összeköt bennünket kultúránk, hagyományunk, világunk, anyanyelvünk, és immár közjogi értelemben is együvé tartozunk az álampolgárség révén. A Székely Vágta a Nemzeti Vágta része, és ezáltal ez összeköt, nem szétválaszt bennünket” – emelte ki.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X