Janics Natasáért „jelképes" 150 ezer eurót kérnek


-A A+

A Magyar Kajak-kenu Szövetség főtitkára megerősítette: 150 ezer eurós kivásárlási árat jeleztek a szerbeknek Douchev-Janics Natasa országváltása feltételéül. Ábrahám Attila a Digi Sport Reggeli start című műsorában jelezte, ebből a versenyző szegedi klubját is ki kell fizetni, amely szerinte jelképes összeg. Janics áráról még szavaz a sportág elnöksége.640janics

„Janics távozása még nem eldöntött tény. Ő kérelmezte, szeretne elmenni, de a kajak-kenu szövetségnek még meg kell adnia a hozzájárulását. Szerintem a szövetség nem fogja automatikusan elengedni a versenyzőt, erről az elnökség szavaz majd” – mondta a főtitkár a Digi Sportnak.

„A szerbek elismerték, hogy a kivásárlásban is gondolkodnak. Valóban igaz, hogy az ottani szövetség vezetőjének 150 ezer eurós kivásárlási összeget jelöltem meg, miután leültünk a szegedi klub vezetőivel, amelyhez Natasát még szerződés köti, s osztottunk-szoroztunk, végül ez a nagyságrend jött ki. Ez nem végleges, szerdán tárgyalhatunk Szegeden a szerbekkel. Ez nem alkudozás, nekünk a szegedi klub jogos igényeit is ki kell elégíteni ebből a pénzből” – ismerte el a sportvezető a szerb szövetségi elnök közlését. {loadposition metamorf}

Ábrahám szerint azonban a kért összeg csak jelképesnek számít egy háromszoros olimpiai bajnokért. „Ez nagyon jelképes összeg egy háromszoros olimpiai bajnokért, aki még Rióban is esélyes lehet. A kivásárlásban a szerb olimpiai bizottság segítheti szövetségét. A mi vezetésünk nyolc-tíz év munkát tett a versenyzőbe” – tette hozzá Ábrahám.

Elméletileg tehát a magyar szövetség még megakadályozhatja, hogy Janics országot váltson. Ezt ellenben nem teheti meg Benedek Dalmával.

Benedekhez már nem kell hozzájárulás

„Benedek Dalma férjhez menetele után a magyar szövetségnek a nemzetközi szabályok szerint nincs tennivalója, nem kell hozzájárulás, ő automatikusan szerb színekben versenyezhet tovább, hiába kell még várnia a szerb állampolgárságra. A kettős állampolgár Janics Natasa esete nagyon más, itt szükséges a magyar szövetség hozzájárulása az országváltáshoz” – jelezte Ábrahám Attila.

„Nem tudom, Baráth Etele kajak-kenu elnök korábban miért zárta ki teljesen Janics ismételt országváltását, ezt tőle kellene megkérdezni. Jómagam valószínűbbnek tartottam a maradását, de nem voltam benne teljesen biztos. Jobbat tenne Natasának, ha maradna, mert számára nálunk a legerősebb sportszakmai közeg. Szerbiában persze lényegesen jobb anyagi körülmények közé kerülhet, s ismerve Natasát, ez sem utolsó szempont” – fogalmazott a volt olimpiai bajnok kajakos.

A főtitkár szerint nem természetes a most zajló folyamat, hogy a kajak-kenusok sorra hagyják el az országot.

„Nem természetes a most zajló folyamat és nem is egészséges, az ebből fakadó bajok hosszú távon érződnek majd. Az elcsábítás jelensége káros, hosszú évek munkájának termését aratják így le más országok a versenyzők zsebébe tuszkolt nagy összegekkel” – vélekedett Ábrahám Attila.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X