Kehinde Fataijal erősítene a román válogatott


-A A+

Kehinde Fatai nigériai csatár honosításával erősítené keretét a magyarokkal egy Európa-bajnoki selejtezőcsoportban szereplő román labdarúgó-válogatott.

Az afrikai játékos román nemzeti csapatban szerepeltetésével kapcsolatos nehézségekről Valeriu Răchită, a válogatott másodedzője nyilatkozott a Dolce Sport televíziónak. Elmondta, Fatai romániai honosítása folyamatban van, de bizonytalan, hogy a nigériai csatár magára öltheti-e a román válogatott mezét, három mérkőzésen ugyanis játszott Nigéria U20-as csapatában.

"Nem tudjuk, hogy ezeket a mérkőzéseket a FIFA válogatott mérkőzésekként tartja-e számon. A szövetség mindent megtesz azért, hogy Fatai a román válogatottban játszhasson. Az állampolgárság nem lenne gond, hiszen Fatai minden feltételt teljesít. Várjuk, hogy mit dönt a FIFA" - mondta Valeriu Răchită.

A 24 éves Kehinde Fatai 2007-ben igazolt Romániába. Négy szezont játszott a konstancai Farul csapatában, 2010 óta az Astra Giurgiu keretét erősíti. Az elmúlt évadban csapata a belga bajnokságban játszó Club Bruggének adta kölcsön.

A román válogatott korábban a román bajnokságban játszó, szintén afrikai Younes Hamza honosítását is tervezte, de róla le kellett mondania, mert ő a tunéziai válogatottban mutatkozott be.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X