Del Piero a Budapesti Honvédhoz igazolhat


-A A+

Negyvennyolc órán belül kiderül, hogy Alessandro Del Piero a Honvédban folytatja-e pályafutását.

A Budapest Honvéd tulajdonosa az M1 Ma reggel című műsorában megerősítette, hogy a klub egyik szponzora tárgyal a 39 éves, világbajnok és Bajnokok Ligája-győztes támadóval. "Nekünk erre nincs forrásunk, hiszen Del Piero fizetése körülbelül annyi, mint a klubunk egész évi büdzséje. Az egyetlen lehetőség, hogy egy szponzor állja a bérét, ez a szponzor tárgyal is vele" - mondta George F. Hemingway.

A klubtulajdonos hozzátette, hogy Del Pierót Indiából és az Egyesült Államokból is keresik, tehát nagyon erős a konkurencia. "Az a pozitívum, hogy Budapest nem Calcutta." Hemingway ugyanakkor határozottan cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, melyek szerint Del Piero megkapná Puskás Ferenc visszavonultatott mezszámát.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X