Női kézilabda Kárpát Kupa: román-magyar elsőség


-A A+

A decemberi Európa-bajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatott hat góllal kikapott vasárnap a román válogatottól a nagyváradi Kárpát Kupán.

karpatkupa

A mérkőzés elején nagyon akadozott a magyar támadójáték, a kilencedik percig kellett várni az első gólra, melyet Görbicz Anita hétméteresből szerzett. 20 perc elteltével 11-5-ös román vezetést jelzett a tábla, a különbséget a szünetig négyre sikerült csökkenteni, így 13-9-el vonultak pihenőre a csapatok. 

A második játékrészben Tolnai folytatta remeklését a román kapuban és segítségével hét góllal is vezetett Gheorghe Tadici együttese. A vége 26-20 lett, a magyar csapat meg kellett elégedjen a másodi helyezéssel, igaz a válogatottból igazoltan hiányoztak a Bajnokok Ligája rajtra készülő FTC Rail-Cargo játékosai.

A magyar csapat két győzelemmel és egy vereséggel zárta a tornát. A végeredmény szerint Románia csapata lett az első 6 ponttal, Magyarországé a második 4 ponttal. Harmadik helyen Ukrajna végzett 2 ponttal, negyedik: Románia B – 0 pont.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X