A FIA elnöke szerint Schumacher akár normális életet is élhet


-A A+

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, Jean Todt a múlt héten meglátogatta Michael Schumachert, akit jelenleg svájci otthonában kezelnek. A francia szakember elmondása szerint javult a hétszeres világbajnok állapota.

"Az elmúlt hetekben, hónapokban javult az állapota, főleg a sérülés súlyosságát tekintve. Persze, még nehéz és hosszú út áll előtte, de remélhetőleg még tovább javul az állapota. A családja folyamatosan mellette áll. Most időre és nyugalomra van szüksége” – mndta a L’Equipe című francia sportmagazinnak Todt .

Schumacher tavaly decemberben szenvedett súlyos síbalesetet, melynek következtében hosszú hetekig kómában volt. Menedzsere, Sabine Kehm júniusban jelentette be, hogy a sport történetének legsikeresebb versenyzője felébredt és elhagyhatta a grenoble-i kórházat, ahol balesete óta ápolták. Rehabilitációját egy svájci klinikán kezdte, családja körében, távol a nyilvánosságtól.

Kehm szeptemberben azt is megerősítette, hogy Schumacher otthon folytatja rehabilitációját; a menedzser akkor ismét megkérte a sajtó képviselőit, tartsák tiszteletben a kilencvenegyszeres futamgyőztes magánéletét. Ennek megfelelően az elmúlt hetekben nem érkeztek friss hírek a német állapotáról, Jean Todt azonban megosztott néhány információt a nyilvánossággal.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X