Román-magyar: Dárdai odacsapna a sumák románoknak (VIDEÓ)


-A A+

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Dárdai Pál a Telkiben tartott sajtótájékoztatón elmondta, meglepné a románokat, élvezni kell a szombati játékot, és az elején nem húzogatni kell, hanem odacsapni.

„Megérkeztünk az edzőtáborba, felmértük az ilyenkor szokásos dolgokat, ki milyen fizikai állapotban van, kinek milyen sérülése van, ki mennyit játszott a hétvégi bajnokin. Ezt kiértékelve állítottuk össze a heti programot. A sérült Simon Ádám és Vanczák Vilmos elhagyhatta a tábort, helyükre új emberek érkeztek. Az első nap helyrehoztuk az izmokat, hogy a játékosok kipihenjék a mérkőzést. Kedden már a védekezés taktikai gyakorlása volt soron, délután pedig a játékba rakjuk bele ugyanezeket az elemeket. Holnap a támadásoknál tesszük ugyanezt. Csütörtökön a rögzített szituációk következnek, pénteken nem bántom a játékosokat, jöhet a szokásos mérkőzés előtti edzés, már a helyszínen” – kezdte nyilatkozatát Dárdai Pál.

„Szakmai kérdésekbe a felállásról nem megyek bele, szeretnénk meglepni őket. Előnyben vagyunk a románokkal szemben, mi tudjuk, hogy ők hogyan állnak fel, milyen rendszerben játszanak – folytatta a szövetségi kapitány. – Mi viszont most hangsúlyozottan két meccsre készülünk. Kihajthatjuk magunkat Bukarestben az utolsó csepp vérünkig, de vár még ránk egy meccs utána három nappal. Valószínű, hogy nem toljuk fel annyira a védekezésünket, mint ahogy tervezünk Feröer ellen, de még az is lehet, hogy igen. Nem szeretném elárulni. Elég sumákok a románok, tudják ők azt, hogy mit akarnak, és kihasználják, ha az ember egyszer is hibázik. A tiszta játékidő ötvenöt-hatvan perc, ennek legalább a háromnegyedénél nagyon koncentráltnak kell lenni, a többinél meg úgy is nálunk lesz a labda.”

„Van a fejemben már egy kész kezdőcsapat, a nyolcvan százalékán nem változtatok. De ha a héten valaki mégsem hozza úgy magát, akkor módosítok. Lehet, hogy a srácok már érzik is, kire hogyan számítok. Ha valaki azonban nincs olyan passzban, vagy pont itt hozzák formába a társak, akkor változtatunk. Van még két-három napunk, hogy erről döntsünk. Megbeszéltük a románokat első nap, én nem akarok velük többet külön foglalkozni a meccsig. Annyit olvasnak róla, beszélnek róla a játékosok, hogy félő, amire odaérünk, fejben elfáradnak. Játékosként hétfőn nem görcsöltem rá arra, hogy szombaton jön a Bayern, ráértem arra pénteken. Jön a Ribéry, akit egyedül nem tudok megfogni, ki hogyan segít be, ezen már csak pénteken agyaltam. Addig nem. Fontos a játékosokat nem kiégetni agyilag, és hogy e mellé meglegyen fizikailag a kellő frissesség is.”

https://www.youtube.com/watch?v=TNq2ANNolFE

„Fel lehet készíteni, mi van akkor, ha gyors gólt kapunk, de inkább arra készülünk, hogy ne kapjunk gólt. Taktikusan kell felépíteni a kezdés utáni tíz-tizenöt percet. Mindkét nemzetnek megvan az a húsz-húsz futballistája, akiket összegyúrva komoly eredményeket lehetne elérni. A románok régóta dolgoznak ezzel a szövetségi kapitánnyal, egységük az erejük. Nekünk sincsenek világsztárjaink, akik egy rossz meccset eldöntenek egy mozdulatsorral fél perc alatt. A csapategységet kell összeállítanunk, arra kell alapozzunk. Ennyi néző előtt nem is érti a játékos a pályán, mit mondanak, ez nem lehet hivatkozási alap a rossz teljesítményre, ez nem lehet zavaró tényező. A Bundesligában játszottam én ennél több néző előtt is. Viszont nem lehet úgy kimenni a pályára, hogy ne élvezzük azt, amit csinálunk. Úgy kell odamenni, hogy az elején nem húzogatok, hanem odacsapok” – tette hozzá Dárdai.

Dárdainak már fejében van a csapat a sumák románok ellen

„Jó lehetőség volt a váltás, patinás angol klubhoz kerülni, megtiszteltetés számomra, hogy két fiatal kapus mellé engem szemeltek ki, igyekszem százszázalékos munkát végezni – mondta ezt már Király Gábor, aki a Fulhamhez tette át a székhelyét. – Minden kapitányváltás új reményeket hoz, rögtön az elején azt nyilatkoztam, ha Pali azt a habitusát tudja hozni kapitányként, mint ami jellemezte játékosként, akkor jó irányba tudunk menni. Ezt a játékosoknak el kell sajátítanunk.”

„Együtt készülünk, mindegy, hogy melyikünk véd, azért edzünk, hogy személytől függetlenül jó kapusteljesítmény legyen. Sajnos Gulácsi és Bogdán sérülés miatt hiányzik, de Megyerinek és Dibusznak is örülök, hiszen nagyszerű képességű kapusok, jó velük együtt dolgozni” – tette hozzá Király, aki elmondta, nem jogosítja fel őt semmire, hogy egy korosztályhoz tartozik Dárdaival, de nem is zavarja a közös munkában, a lényeg ilyenkor az, hogy megadják egymásnak a kölcsönös tiszteletet.

EURO 2016, SELEJTEZŐK, F-CSOPORT, OKTÓBERI PROGRAM

OKTÓBER 11., SZOMBAT
19.00: Románia–Magyarország (tv: M1, TVR1)
21.45: Finnország–Görögország
21.45: Észak-Írország–Feröer

OKTÓBER 14., KEDD
21.45: Feröer–Magyarország (tv: M1)
21.45: Finnország–Románia (tv: TVR1)
21.45: Görögország–Észak-Írország








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X