Vb-selejtezők: román győzelem a török pokolban


-A A+

Győzelemmel tért haza a török pokolból a román labdarúgó válogatott, amely Gicu Grozav szépségdíjas góljával továbbra is vezeti a D jelű világbajnoki selejtezőcsoportot. Magyarország ugyancsak 1-0-ra nyert Észtországban. Szerdán újabb összecsapásokat rendeznek, Piţurcă tanítványai a fő esélyes hollandokat, a magyarok pedig a felbőszített törököket fogadják.gol-grozav-bif6998

A románok bevették Isztambult

A két válogatott mérlege a románoknak kedvez, a tétmérkőzéseken is ők a jobbak, ellenben legutóbbi meccsüket Isztambulban a törökök nyerték meg. Victor Piţurcă nem alaptalanul mutatkozott óvatosnak a kezdőcsapat összeállításakor.

Selcuk Inan és a gólzsák Burak Yilmaz sérülés miatt nem vállalhatta a játékot a hazaiaknál (Abdullah Avci szövetségi kapitány a budapesti fellépésükben még bízik), ettől függetlenül az első nagy lehetőség előttük adódott: jobb oldali szögletet követően az előrehúzódó védő, Semih Kaya fejelt veszélyesen, a földről felpattanó labdát Ciprian Tătăruşanu nagy vetődéssel kiütötte.

A két csapat hatalmas taktikai csatát vívott a Sükrü Saracoglu gyepszőnyegén, gólhelyzetek nem alakultak ki, már-már úgy tűnt, gól nélkül ér véget az első félidő, amikor villantak egyet a románok.

Az első félidő hosszabbításában Mihai Pintilii indított nagyszerűen a kezdőkörből. A bal oldalon meglóduló Gheorghe Grozav észlelte, hogy Volkan Demirel kapus igen merészen sprintel kifelé a kapujából, s ütemelőnyét kihasználva egyből, ballal, mintegy húsz méterről az üresen hagyott kapuba bombázta a labdát. 0–1

A török szurkolók nehezen emésztették meg a történeteket, ennek jeleként a második játékrész első percében a szöglethez készülő Alexandru Bourceanut fejbe dobták – szerencsére sérülés nem történt, és rövid intézkedés után Howard Webb játékvezető engedte folytatni a játékot.

Miközben a törökök labdabirtoklása meddőnek bizonyult – egy szabadrúgás-kombinációt követő, Hamit Altintop-féle elakadó lövés rejtette magában a legtöbb veszedelmet –, addig a románok többször is növelhették volna előnyüket.

Az 59. percben Ciprian Marica alig maradt le egy kapu elé lőtt labdáról, majd a 63. percben a csereként beálló Răzvan Cociş lőhetett 15 méterről óriási helyzetben, a labda a romokban heverő török védelem szerencséjére az égbe szállt.torokroman640

Az utolsó negyedóra kezdetén Arda Turan előtt is adódott egy helyzet, jó csel után a tizenhatos vonaláról szorongatott helyzetből lőtt, de a középre tartó labda nem okozott gondot a román kapusnak.

Törökország görcsösen próbálkozott az egyenlítéssel, de a románok taktikus játékkal, néhány szituációban – például a 96. percben Nuri Sahin fejesénél – némi szerencsével megőrizték előnyüket, és három mérkőzés után százszázalékosak.

A jubiláló Hajnal gólja három pontot ért Tallinnban

A magyar labdarúgó-válogatott Hajnal Tamásnak a második félidő elején szerzett góljával 1-0-ra nyert az észt csapat vendégeként a 2014-es brazíliai világbajnokság európai selejtezősorozatának pénteki játéknapján.

A magyar válogatott - amely így hat ponttal a százszázalékos hollandok és románok mögött a harmadik helyen áll a csoportban - kedden a románoktól hazai pályán vereséget szenvedő török csapatot fogadja a Puskás Ferenc Stadionban.

Gyorsan vezetéshez juthatott volna a magyar csapat, Koltai azonban közvetlen közelről a kapu mellé fejelt. A mezőnyben ugyan fölényben futballozott Egervári Sándor csapata, de nagy helyzetet nem igazán tudott kidolgozni, míg az észtek a magyar védelem néhány apróbb megingását használhatták volna ki, ám a kapu előtt rendkívül határozatlanok voltak.

A fordulást követően szinte azonnal gólt szerzett a magyar együttes: az 50. válogatottságát ünneplő Hajnal egy szöglet után, a kipattanó labdát gyönyörűen tekerte a kapu jobb oldalába. A vezetés tudatában magabiztosabbá váltak a magyarok, és könnyen növelhették is volna az előnyüket, de Szalai lövését védte az észt kapus.hajnal640

A folytatásban kissé visszahúzódott a magyar válogatott, az észtek támadásaiból viszont hiányzott a kreativitás. Az Egervári-csapat a hajrában néhány kontrával veszélyeztetett, ugyanakkor Oper a 87. percben elképesztő helyzetben hibázott. A végeredményt Szalai állíthatta volna be, de egy az egyben nem tudta kicselezni az észt kapust.

Egervári Sándor a mérkőzést követően az M1 közvetítésében elmondta, hogy egy rendkívül fegyelmezett észt csapatot sikerült legyőzni együttesének, amely több helyzetet is elpuskázott, ugyanakkor a védekezésre komoly energiákat fordított.

"Örömmel láttam, hogy az történt a pályán, amit mi szerettünk volna. Ezzel a győzelemmel versenyben tartottuk magunkat, és ez jó alapot biztosít a keddi összecsapásra."

Hollandia hozta a kötelezőt Andorrával

Nem volt kétséges, hogy Hollandia legyőzi Andorrát, és azt is csak nagyon kevesen kérdőjelezték meg, hogy péntek este meglesz az oranje történetének 250. világbajnoki selejtezős gólja.

Nem is maradt el a jubileum megünneplése. Rafael van der Vaart lapos lövése (1–0) és Klaas-Jan Huntelaar (2–0) fejese nyomán már negyedóra elteltével kettővel vezettek a hollandok, majd a második játékrész elején Ruben Schaken közelről belőtte azt a bizonyos 250.-et is (3–0).

Hollandia nemcsak ezzel, hanem a 70 megnyert világbajnoki selejtezőjével is csúcstartó Európában – a győzelmek tekintetében osztozik a sikerben Svédországgal. Az Andorra elleni volt egyébként az oranje 108. vb-selejtezője.

Schaken számára halmozottan ünnepi volt a péntek este, hiszen ez volt az első mérkőzése a válogatottban, és még az oranje örökranglistáján is jubileumi sorszámot kapott – a 725. labdarúgóként mutatkozott be a válogatottban. S mivel a Feyenoordot erősíti, a rotterdami publikum kellőképpen meg is ünnepelte.

A hollandok a legutóbbi 15 hazai vb-selejtezőjükön veretlenek maradtak (14 győzelem, 1 döntetlen) – az idegenbeli meccseket is beleszámítva sorozatuk 25 meccsnél tart (23 győzelem, 2 döntetlen) –, és hazai környezetben ez volt egyhuzamban a tizedik vb-selejtezőjük, amelyiken nem kaptak gólt. Az andorrai labdarúgók becsületére legyen mondva, szervezett játékkal megakadályozták, hogy az oranje három gólnál messzebbre jusson ezen az estén.

Kedden fantasztikus rangadó következik a csoportban: Bukarestben megütközik a két százszázalékos csapat, Románia és Hollandia.

LABDARÚGÓ-VB 2014, EURÓPAI SELEJTEZŐK D-CSOPORT             

  • TÖRÖKORSZÁG–ROMÁNIA 0–1
  • HOLLANDIA–ANDORRA 3–0
  • ÉSZTORSZÁG–MAGYARORSZÁG 0-1

A D-CSOPORT ÁLLÁSA 

  1. Hollandia          3              3              –             –             9–1           +8         9
  2. Románia          3              3              –             –             7–0           +7         9
  3. Magyarország        3              2              –             1              7–4           +3         6
  4. örökország   3              1              –             2              3–3            0           3
  5. Észtország      3              –             –             3              0–6           –6         0
  6. Andorra           3              –             –             3              0–12      –12         0

TOVÁBBI EREDMÉNYEK

  • SZERBIA–BELGIUM 0–3
  • MACEDÓNIA–HORVÁTORSZÁG 1–2
  • WALES–SKÓCIA 2–1
  • CSEHORSZÁG–MÁLTA 3–1
  • ÖRMÉNYORSZÁG–OLASZORSZÁG 1–3
  • BULGÁRIA–DÁNIA 1–1
  • KAZAHSZTÁN–AUSZTRIA 0–0
  • FERÖER–SVÉDORSZÁG 1–2
  • ÍRORSZÁG–NÉMETORSZÁG 1–6
  • ALBÁNIA–IZLAND 1–2
  • SVÁJC–NORVÉGIA 1–1
  • SZLOVÉNIA–CIPRUS 2–1
  • OROSZORSZÁG–PORTUGÁLIA 1–0
  • LUXEMBURG–IZRAEL 0–6
  • LIECHTENSTEIN–LITVÁNIA 0–2
  • SZLOVÁKIA–LETTORSZÁG 2–1
  • GÖRÖGORSZÁG–BOSZNIA-HERCEGOVINA 0–0
  • MOLDOVA–UKRAJNA 0–0
  • ANGLIA–SAN MARINO 5–0
  • FINNORSZÁG–GRÚZIA 1–1
  • FEHÉROROSZORSZÁG–SPANYOLORSZÁG 0–4







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X