A Győr sima győzelemmel hangolt kolozsvári kiszállására


-A A+

Az előző idényben finalista Győri Audi ETO KC a horvát Koprivnica elleni sima, ötgólos győzelemmel kezdte meg szereplését a női kézilabda Bajnokok Ligájában. Vasárnap játsszák a csoport másik mérkőzését, amelyen az újonc Kolozsvári U-Jolidon a Krim Ljubljana vendégeként lép pályára. A meccset élőben közvetíti a  román Digi Sport1.lokke

A Győr a hetedik percben - 0-2 után - talált be először, addig háromszor a kapufa mentett a vendégkapus helyett. A rohanásban az ETO a 13. percben érte utol a kaproncai alakulatot (5-5), ám ettől nem nyugodott meg, továbbra is rengeteg hiba jellemezte Ambros Martin együttesének játékát. A spanyol edző a tehetetlenséget látva a 19. percben, 5-7-nél időt kért. Ennek hatására gyorsan egyenlő lett az állás, és ekkor a horvátok próbálták rendezni a sorokat. A győri lendületet azonban már nem tudták megtörni, így a 23. percben először tudott vezetni az egyébként esélyesebb házigazda csapat. A szünet előtti utolsó 11 percet 6-0-ra hozta a Győr, amely tripla emberelőnyben (!) zárta az első, illetve kezdte a második félidőt. A vendégektől a nyitó játékrészben csak Damnjanovic (5) és Tatari (2) volt eredményes.

A szünetet követően megint előjöttek a korábbi hibák, emiatt nem nőtt a különbség. A Koprivnica azonban hiába tett kísérletet a felzárkózásra, annyira nem volt erős, hogy ez sikerüljön neki. Negyedórával a vége előtt, 18-15-ös állásnál a vendégek edzője időt kért, de ez sem hozott fordulatot.

Az ETO - a sok rontás ellenére - magabiztosan őrizte előnyét, a hajrában pedig már az összpontosítással sem volt gond, így alakult ki az ötgólos siker.

Vasárnap játsszák a csoport másik mérkőzését, amelyen az újonc Kolozsvári U-Jolidon a Krim Ljubljana vendégeként lép pályára. A meccset élőben közvetíti a  román Digi Sport1.

A végső győzelemre is esélyesek közé sorolt Győr jövő szombaton Kolozsváron mutatja meg tudását.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X