„Sepsi és Nagy magyarul beszélgettek. Nem értem, ez Románia”


-A A+

„Sepsi László és Nagy Miklós magyarul beszélgettek. Nem értem, hogy miért, ez itt Románia” – fakadt ki Costel Gâlcă, a Bukaresti Steaua edzője a Marosvásárhelyi ASA-tól elszenvedett 1-0-s vereség után.

A maszol.ro megkeresett egy, a mérkőzésen ugyan nem érdekelt, de a román első osztályban rendszeresen bíráskodó magyar nemzetiségű játékvezetőt, akitől afelől érdeklődtünk, van-e a játékvezetői szabályzatban olyan cikkely, amely előírja, a pályán csak románul szabad a labdarúgókkal kommunikálni. „Erre nincs külön előírás, olyan nyelven beszélhetünk a játékosokkal, amilyen nyelven akarunk és tudunk” – fogalmazott a névtelenséget kérő játékvezető. Hozzátette: személy szerint vele soha nem fordult még elő, hogy ilyesmiért támadják.

A címvédő fővárosi csapat szakemberének felháborodása abból a szempontból érthető, hogy a Kovács István vezette játékvezetői brigád valóban „szétfújta” a mérkőzést. A nagykárolyi bíró több alkalommal is a Steaua rovására hibázott, szemet hunyt a Maros-partiak durva játéka fölött, ami azzal járt, hogy a bukarestiek már a 22. perctől a két legveszélyesebb játékosuk, Keserü és Rusescu nélkül voltak kénytelenek játszani. A cseresznyét az tette fel a tortára a Steaua szempontjából, hogy a mérkőzés vége felé közeledve Kovács kiállította Pârvulescut egy Bumba elleni szabálytalankodás után.

Közben az ASA vezetést szerzett az 55. percben Mircea Axente révén és az így begyűjtött 3 ponttal feljött a tabella ötödik helyére.

Cristi Pustai csapatának köszönhetően így a Steaua nem tudta kihasználni a Kolozsvári CFR 1907 „félrelépését” a Concordia Chiajna ellen. A vasárnapi első mérkőzésen a vasutasgárda csak 1-1-es döntetlenre volt képes kiesőzónából menekülni óhajtó kiscsapat ellen. 

A forduló másik nagy nyertese a Petrolul Ploiești lehet, amely a 12. forduló zárómérkőzésén az Astra Giurgiuhoz látogat. Amennyiben elhozza onnan a három pontot, akkor beéri pontszámban a CFR-t és jobb gólaránnyal át is veszi második helyét a tabellán.

Liga 1, a 12 forduló eredményei

  • Oţelul-Gaz Metan 1-1
  • Brassói FC-U Craiova 2-3
  • Ceahlăul-CSMS Iaşi 2-2
  • Kolozsvári U-Viitorul 2-2
  • Botoşani-Rapid 3-0
  • Concordia-Kolozsvári CFR 1-1
  • Dinamo-Pandurii 3-2
  • Marosvásárhelyi ASA-Steaua 1-0

​Hétfői mérkőzés

  • Astra-Petrolul (21:00, LOOK TV)







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X