Federer nem állt ki a döntőre, Djokovics a teniszvilágbajnok
A világelső Novak Djokovics nyerte meg a férfiteniszezők londoni világbajnokságát, miután Roger Federer nem állt ki ellene a döntőre. A svájci klasszis hátsérülés miatt lépett vissza az álomfinálétól.
Roger Federer a szombat este négy mérkőzéslabda hárítása után nyerte meg a Stanislas Wawrinka elleni elődöntőjét, a maratoni csata azonban nem múlt el nyomtalanul. Az idősebbik svájci hátsérülés miatt kénytelen volt visszalépni a döntőtől.
„Nagyon sajnálom, ma este nem tudok játszani – mondta Federer a londoni O2 Aréna pályájára lépve. „Megpróbáltam mindent, fájdalomcsillapítókkal, pihenéssel, de nem tudnék teniszezni ezen a szinten Novak ellen. Egy ilyen döntő az én koromban kockázatos lenne így. Remélem, megértik. Nagyszerű hét áll mögöttem, szép emlékekkel távozom, és reményeim szerint jövőre visszatérhetek ide. Köszönöm önöknek, akik megvásárolták a jegyeket erre a meccsre, sokat jelent a támogatásuk.”
A Federer által is megemlített nézőknek be kellett érniük egy Djokovics–Murray gálamérkőzéssel, a skót teniszező ugrott be ugyanis a svájci helyére, és kapott ki 8:5-re szerb barátjától.
Ez lett volna az első olyan döntő az ATP-vb-k történetében, amelyben két apa csap össze. Federer döntésében biztosan szerepet játszott az is, hogy a jövő héten Svájc színeiben – többek között Stanislas Wawrinkával egy csapatban – Davis-kupa-döntőt játszik Franciaországban. A 33 éves kiválóság ATP-világbajnokságot már hatszor nyert, Davis-kupát még soha.
Novak Djokovics sorozatban harmadszor nyerte meg a férfiteniszezők szezonzáró viadalát, összesen már négy vb-címe van. Ezzel beérte a szintén négyszeres győztes román Ilie Nastasét.
- 39170 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 39172 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 39172 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 39174 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 39175 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 39175 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni