Megverte a román edző a lányát, mert elvesztett egy mérkőzést


-A A+

Megverte az apja 17 éves Andrada Surdeanu teniszezőt, mert kikapott Izraelben egy ifiknek szervezett turné elődöntőjében az első számú kiemelt Daria Kruzhkovától.

Az izraeli sajtó szerint Lucian  Surdeanu – aki egyben a konstancai sportoló edzője is – a mérkőzés után arcon ütötte a lányát, akinek az orra vére is eleredt az ütéstől. Ezt a lány édesanyja is megerősítette a sportnews.ro-nak. A férfit őrizetbe vette az izraeli rendőrség.

Andrada Surdeanu védelmébe vette az apját. Facebook-oldalára azt írta, azért „kapott ki” tőle, mert megérdemelte. „Az apám nem egy vadállat. Igen, megütött, de csak azért, mert megérdemeltem. Fegyelmezetlenül játszottam a mérkőzésen, és apámnál elszakadt a cérna, de hát ez más szülőknél is előfordul. Elismerem, hogy megijedtem, de tudom, hogy szeret” – írta a sportoló.

A férfit egyelőre fogva tartják az izraeli hatóságok, a család a kiadatását kérte. "Azt szeretnénk, ha a román törvények szerint járnának el ellene, mert Izraelben nagyon büntetik a családon belüli erőszakot" – nyilatkozta Lucian Surdeanu felesége.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X