Ecclestone csalódott a négyszeres és a kétszeres világbajnokban


-A A+

A Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone "kicsit csalódott" a négyszeres világbajnok Sebastian Vettelben és a kétszeres vb-győztes spanyol Fernando Alonsóban.

A 84 éves brit üzletember elsősorban azért kritizálta a 2010 és 2013 között sorozatban négy vb-címet begyűjtött német pilótát, mert szerinte nem reagált megfelelően arra, hogy idén a Red Bull autói nem voltak eléggé versenyképesek. 

Vettel - aki a szezon végén a Ferrarihoz igazolt Alonso helyére - futamgyőzelem nélkül zárta az idényt, csapattársa, az ausztrál Daniel Ricciardo azonban háromszor is a dobogó legmagasabb fokára állt a Red Bull-lal. 

"Nagy szurkolója vagyok Sebastiannak, de a viselkedése kicsit csalódást keltő volt, mert legyőzöttként reagált, pedig nem az, s korábban a gondolkodásmódja sem volt ilyen" - írta Ecclestone. 

A Forma-1 "ura" Vettel új csapatáról, a Ferrariról is ejtett néhány szót, kiemelve, hogy a maranellóiak "elvesztek valahol", s szintén csalódást okoztak. 

"Az idény felére Alonso is eljutott oda, ahova Sebastian, ezért benne is csalódtam egy kicsit" - tette hozzá Ecclestone, aki hangsúlyozta, jót tett a szezonnak, hogy a világbajnok Mercedes istálló engedte egymással versenyezni pilótáit, az egyéni vb-címet elhódító brit Lewis Hamiltont és a német Nico Rosberget, ellenkező esetben a brit üzletember szerint "pocsék" lett volna a Forma-1 idei éve.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X