Kemény döntést hozott a FIFA, nem kivételez a Barcelonával
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elutasította az FC Barcelona kérését, hogy a belga hátvédjének újabb sérülése miatt kialakult rendkívüli helyzetben egy játékost igazolhasson.
A spanyol sztárcsapat hazája szövetségének különleges esetekre vonatkozó szabályára hivatkozva fordult a FIFA-hoz, mivel a nyáron az Arsenaltól már sérülten szerződtetett Thomas Vermaelen újra megsérült, és további hónapokra harcképtelenné vált.
A nemzetközi szövetség kedden jelezte, egy nappal korábban értesítette a Barcelonát arról, hogy a fegyelmi bizottság nem engedélyezi játékos szerződtetését az átigazolási időszakon kívül.
A spanyol bajnokságban jelenleg második helyen álló, a Bajnokok Ligájában már biztosan nyolcaddöntős együttes ezzel nehéz helyzetbe került, ugyanis könnyen elképzelhető, hogy januárban, majd jövő nyáron sem igazolhat egyetlen labdarúgót sem.
A FIFA ugyanis korábban a hazai és nemzetközi átigazolásokból is egy évre kizárta, mert álláspontja szerint a klub megsértette a fiatalkorúak szerződtetésére vonatkozó szabályokat. A büntetés végrehajtását egyelőre felfüggesztették, mivel a Barca a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) fellebbezett. A CAS még decemberben elbírálja a katalán együttes beadványát.
- 39190 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 39192 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 39192 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 39194 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 39195 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 39195 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni