Megfosztották hét Tour-győzelmétől Lance Armstrongot


-A A+

A Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) hétfőn hivatalos sajtótájékoztatón jelentette be, hogy nem áll ki a doppingügybe keveredett Lance Armstrong mellett, és mind a hét Tour de France-győzelmétől megfosztja.armstrong

Armstrongnak nincs helye a kerékpársportban

Pat McQuaid, az UCI elnöke jelentette be, hogy elveszik a kerekes Tour-győzelmeit, és úgy fogalmazott: „Armstrongnak nincs helye a kerékpársportban”.

„Ez a döntés egyben üzenet, hogy a kerékpározásnak van jövője. Nem először kell ilyen nehézségekkel megküzdenünk, és elölről kezdenünk mindent. Amikor átvettem az elnökséget kétezer-ötben, miután Armstrong megnyerte a hetedik Tourját, az lett a fő célom, hogy véget vessek a doppingolásnak. Az idő ellenünk dolgozik, és még sok tennivalónk van, de nem fogok lemondani. Azonban szeretnék elnézést kérni a UCI-től, hogy nem tudtam időben elkapni az elkövetőket” – mondta Pat McQuaid.

Visszafizettetik vele a pénznyereményeket?

Arra a kérdésre, mely szerint Armstrongnak vissza kell-e fizetnie a pénznyereményeit, így válaszolt: „Péntekre összehívtam egy vezetőségi ülést. Változtatni kell egyes szabályokon, de ehhez csak a bizottság tagjainak van joguk.”

„Kiderült, hogy ez a csillag hazug. Egyelőre csak azt döntöttük el, hogy megfosztjuk Armstrongot a hét Tour-győzelmétől, a többi kérdésben egy későbbi tárgyaláson döntünk, az új szabályok tükrében.”

„Most már sokkal szigorúbbak a szabályok, nem lehet olyan könnyen megkerülni őket. Nagyon sok versenyző nem kíván részt venni ezekben a doppingügyekben. Bíznunk kell a kerekesekben. Ez a legnagyobb krízis, amit a versenykerékpározás valaha átélt.”

„Sajnos sohasem lesz doppingmentes a sport, de mindent elkövetünk, hogy lecsökkentsük a visszaélések számát.”

„Optimista vagyok az üggyel kapcsolatban, úgy vélem, ez az ítélet döntően befolyásolja majd a jövőbeni történéseket, de még mindig sok munka áll előttünk” – tette hozzá a szövetség elnöke.

armstrA világ legrangosabbnak tartott körversenyét 1999 és 2005 között – rekordot jelentő módon – sorozatban hétszer megnyerő amerikai kerekest augusztusban az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége (USADA) örökre eltiltotta, és megfosztotta az 1998 augusztusa óta elért összes eredményétől.

Az ügynökség a nyomozás lezárultával a múlt héten küldte meg az UCI-nak több száz oldalas jelentését, amely a csapattársak terhelő vallomásai mellett pénzügyi kimutatásokat, számlákat, elektronikus leveleket, kutatási adatokat és teszteredményeket tartalmaz a laboratóriumokat éveken keresztül sikeresen kijátszó US Postal-eljárásokról. Erre azért volt szükség, mert az UCI konkrét bizonyítékokat várt a USADA-tól, hogy ezek alapján saját hatáskörben döntsön Armstrong eltiltásáról és címeinek elvételéről.

A USADA szerint Armstrong és volt klubja, a US Postal a sporttörténelem legkifinomultabb, legprofesszionálisabb és mostanáig a legsikeresebb doppingprogramját fejlesztette ki és működtette.

Így kerülte el Armstrong a lebukást

A US Postalban, Armstrong egykori csapatában számos technikát dolgoztak ki arra, hogy ha szükséges, elkerüljék a doppingellenőrzést. Mindenki tudta, mi a dolga, versenyzők, orvosok, csapatvezetők és a személyzet többi tagja is be volt avatva, és szem előtt tartotta, hogy úgy a legkönnyebb elkerülni a pozitív eredményeket, ha nem is adnak mintát.

A kerékpárosok sokszor megtették, ha a doppingellenőr az ajtajukon kopogtatott, egyszerűen nem nyitották ki. Ha kihagytak egy tesztet, nem járt érte automatikusan eltiltás, csak 18 hónapon belül kapott három figyelmeztetés után kellett ezzel számolni. Tíz-tizenöt évvel ezelőtt a holléti nyilvántartás sem volt ilyen szigorú, így a bringások azzal is éltek, hogy nem otthon, hanem inkább egy barátjuk lakásán lőtték be maguknak az EPO-t. Az is bevett szokás volt, hogy a csapat figyelőket állított a szállásuknál, akik, ha ellenőröket láttak közeledni, akkor sms-ben értesítették a kerékpárosokat, hogy bújjanak el.

George Hincapie is azt vallotta, egyszer ő maga értesítette a nemsokkal előtte tesztoszteronkúrát alkalmazó Armstrongot, hogy ellenőrök vannak a környéken. Armstrong erre úgy döntött, kiszáll a versenyből, hogy ne is legyen okuk tesztet kérni tőle.

Armstrongék gyakran olyan helyeket választottak edzőtáborozásra, ahová tudták, hogy nem mennek utánuk. Egyik bázisuk a Pireneusokban található Puigcerda település volt. Az edzések mellett az EPO-kúrákat is itt kapták meg. Ezt Floyd Landis és Tom Danielson is megerősítette.455045-armstrong-doping-cycling

A csapat másik előnye volt, hogy gyanúsan jól értesült volt, a vezető Johan Bruyneel mindig előre tudta, mikor számíthatnak az ellenőrök megjelenésére, ahogy azt korábban is elmondta az egyik kerékpáros, legalább egy órájuk volt felkészülni rájuk, és sóoldatos infúziókkal hígítani a vérüket. A versenyeken is így tettek, a csapatból azt küldték előre, akinek rendben voltak a vérértékei, míg a többiek gyorsan kaptak egy kis sóoldatot.

Ha az ellenőröknek mégis sikerült mintát venni, a kerékpárosok akkor is nyugodtak lehettek, hogy nem lesznek a pozitívak az eredményeik. A vizsgálati módszerek jó darabig képtelenek voltak kimutatni Armstrongék által néhány előszeretettel használt teljesítményfokozót. 1998 és 2005 között, mikor Armstrong a Tourjait nyerte, a vérdoppingra és növekedési hormonra még nem voltak megbízható tesztek. 2000-ig az EPO kimutatása sem volt megoldott, és azóta már sokadik generációja is létezik a szernek. Emellett az is csökkentette a lebukás kockázatát, hogy Michele Ferrari nem a bőr alá, hanem a vénába adta be az EPO-t, ami így gyorsabban ürült, és csak néhány óráig volt kimutatható.

A doppingdoktornak még egy trükkje volt, a mesterséges tesztoszteront olívaolajba keverbe, bőrre felrakott tapaszokkal vitte be, amit néhány órán keresztül viseltek a kerékpárosok. Így játszva át a vizsgálatok azon hiányosságát, hogy kis dózisban nehéz elkülöníteni a mesterséges tesztoszteront a szervezet által termelttől. A mikrodózisok bevitele az EPO-val is működött. Armstrongék kortizont is előszeretettel használtak, de szinte legálisan, orvosaik állítottak igazolást ki nekik, hogy gyógyítási célból muszáj volt.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X