Öt év után távozik Győrből Katrine Lunde


-A A+

Öt év győri sikersorozat után a szezon végén távozik a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatától Katrine Lunde, a világ egyik legjobb kapusa.

A klub csütörtöki közleményében jelzi: az anyai örömök elé néző norvég sportoló döntött a távozás mellett. A szerződésében megfogalmazott opciós jogával élve jelentette be, hogy a 2016. júniusáig tartó plusz egy évet már nem Győrben szándékozik tölteni. 

Lunde kétszeres BL-győztesként érkezett Győrbe 2010-ben, és már a Győrrel is nyert két BL-trófeát. Elmondta, hogy szomorú amiatt, mert csodás embereket kell itthagynia Győrben: játékosokat, szurkolókat és támogatókat egyaránt. Hozzátette: hálás minden emlékezetes pillanatért, különös tekintettel a fantasztikus csapattársaival megnyert két Bajnokok Ligája győzelemre. "Ugyanakkor izgatottan tekintek előre, az újabb kézilabdás élmények felé is, miután az idei szezont az ETO-nál szándékaim szerint sikerrel zárjuk, remélhetőleg a BL Final Fouron" - nyilatkozta távozásáról Katrine Lunde. 

Kelecsényi Ernő klubelnök jelezte: vezetőként és emberileg is nagyon sajnálja Lunde távozását. "Minden játékosunknak igyekszünk olyan világszínvonalú feltételeket és kiszolgálást biztosítani, amely a világ jelenlegi legjobb klubjához méltó, próbáltunk mindent megtenni Katrine maradásáért is" - fogalmazott. Kiemelte: Lunde hiánya eddig is nagy kihívást jelentett számukra, emellett örülnek, hogy kapusaink kiváló eredményeket produkálnak mind a hazai bajnokságban, mind a BL-ben. "A jelenlegi szezon nem ért még véget, és bízunk benne, hogy a májusi csúcsmérkőzéseken Katrine szándékának megfelelően lehetnek még közös sikereink" - mondta a klubelnök.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X