A Videoton bemutatta a CFR-től elhappolt Mirko Ivanovszkit
A Videoton kedden a hivatalos honlapján, a vidi.hu-n bejelentette, hogy két és fél évre szerződtette Mirko Ivanovszkit, a Kolozsvári CFR 25 éves labdarúgóját.
Mint korábban írtuk, szintén elhagyta a Kolozsvári CFR-t a csapat legjobb román játékosának tartott Ciprian Deac. Közben az is kiderült, hogy Ionuț Rada az olasz másodosztályban szereplő Barinál folytatja. A vasutasok legpiacképesebb játékosainak tartott Felgueiras és Tadé is engedélyt kapott arra, hogy szabadon tárgyaljon érdeklődő egyesületekkel.
„Nagyon boldog vagyok, hogy a Vidi futballistája lettem. Amennyire tudtam, feltérképeztem a magyar labdarúgást és a Videotont is. A korábbi edzőmmel, Vasile Miriuțával is sokat beszélgettem a magyar fociról. Tisztában vagyok azzal, hogy Magyarország legjobb csapata a Vidi. A célom az, hogy megnyerjük a bajnokságot és a kupákat is. Nagyon szeretnék a Vidivel a Bajnokok Ligájában is szerepelni, korábban ebben a sorozatban még nem volt alkalmam játszani. Nemzetközi téren az eddigi legnagyobb élményem, hogy a macedón nemzeti csapatban győztes gólt szereztem Andorra ellen. A Vidi keretéből korábban személyesen nem ismertem senkit, azonban tudtam, hogy vannak horvát és szerb játékosok, akik segíteni tudnak nekem a beilleszkedésben. Szerencsére angolul is elég jól beszélek, így nincsenek nyelvi problémáim. Már az elmúlt néhány napban is nagyon élveztem a közös munkát” – idézte a vidi.hu Mirko Ivanovszkit.
A macedón válogatott csatár a napokban elutazott a Videoton spanyolországi edzőtáborába.
- 39216 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 39218 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 39219 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 39220 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 39221 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 39221 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni