150 ezer euró Douchev-Janics Natasa kivásárlási ára


-A A+

A Magyar Kajak-kenu Szövetség szerdai elnökségi ülésén döntött Douchev-Janics Natasa ügyében: a háromszoros olimpiai bajnok csak akkor versenyezhet jövőre szerb színekben, ha a szerb szövetség október 31-ig kifizet érte 150 ezer eurót.natasa

„Az én életem. Az én választásaim. Az én hibáim. Az én leckéim. Nem a te dolgod!" Ez a felirat olvasható magyar és angol nyelven is Douchev-Janics Natasa profilképén a Facebookon. A képcserére a közelmúltban kerített sort a háromszoros olimpiai bajnok kajakos, amivel kétségtelenül megadta az alaphangját (ráadásul a felirat üzenetnek – vagy inkább hadüzenetnek? – sem utolsó) a Magyar Kajak-kenu Szövetség szerdai zárt elnökségi ülésének.

A háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics szeptember 27-én adta be a távozási szándékról szóló papírjait a szövetségnek, s a szervezet vezető testületének onnantól számítva egy hónapja volt arra, hogy kialakítsa az álláspontját az ügyben. Baráth Etele, az MKKSZ elnöke 150 ezer eurós kivásárlási árhoz kötötte Janics távozását, aki idő közben Belgrádban már bejelentette, hogy a jövőben szerb színekben folytatja pályafutását, ám a szerbek mindeddig azt hangoztatták, nem kívánják kifizetni a kivásárlási árat. Sőt a legutóbbi szegedi informális tárgyaláson már az hangzott el, hogy soha semmilyen ajánlatot nem tett a Szerb Kajak-kenu Szövetség és a Szerb Olimpiai Bizottság sem Douchev-Janicsnak, sem pedig férjének az ottani munkát illetően. Mindez annak tükrében nehezen hihető, hogy Andrian Douchev a belgrádi sajtótájékoztatón szerb melegítőben jelent meg.

A magyar szövetség szerdán hivatalosan is döntött arról, hogy csak akkor járul hozzá ahhoz, hogy Douchev-Janics 2013-tól szerb színekben versenyezzen, ha a szerb szövetség október 31-ig 150 ezer eurót fizet a magyar szövetségnek „felkészülési hozzájárulásnak". Ha ez nem történik meg, akkor Douchev-Janics előtt papíron három választási lehetőség marad: vagy két évig nem versenyez, vagy bolgár színekben indul (ezt férje miatt nem akadályozhatná meg a szövetség, a bolgárok négyéves szerződésben gondolkodnak), vagy mégis marad Magyarországon, bár ez utóbbi az eddig történtek fényében szinte kizárható.

Az MKKSZ „felkészülési hozzájárulásnak” nevezi a kért összeget, és a szerdai elnökségi ülést követően arról tájékoztatta az Magyar Távirati Irodát, hogy a pénzt bárki befizetheti.

„Alaposan körbejártuk ezt a témát, körülbelül száz emberrel konzultáltunk, és nagy többség azt mondta, hogy ne engedjük el a versenyzőt csak úgy. Merem állítani, hogy Natasa idén a legjobban támogatott magyar olimpikon volt, ezért nem érzem jogtalannak, hogy felkészülési hozzájárulást kérünk” – fogalmazott Baráth Etele hangsúlyozva, hogy a nemzetközi szövetség felé október 31-ig kell meghozniuk a Douchev-Janics esetleges távozásával kapcsolatos végleges döntésüket, ezért ez a határidő. 

A szűk válogatott kerethez tartozó magyar kajakosok közül nem Janics az egyedüli, aki most ősszel távozna. Benedek Dalma a nyáron férjhez ment, és szerb párja miatt már a jövő évtől szerb színekben versenyezhet. A szintén távozni szándékozó Paksy Tímea edzői állást kapott Linzben, és úgy érzi, hogy emellett a saját felkészülésére is volna ott lehetősége, míg mai hír, hogy Csipes Tamara Ausztráliába készül.

A szövetség azonban utóbbi két versenyzőt sem engedi el. A mai elnökségi ülésen ugyanis megerősítették azt a korábbi határozatot, mely szerint 17 éve feletti, olimpiai számban Európa- vagy világbajnok, illetve olimpiai bajnok versenyző országváltásához nem járul hozzá az MKKSZ. Így csak abban az esetben válthat valaki országot, ha kivárja a kétéves türelmi időt, vagyis két évig nem versenyez, ezután ugyanis már nem akadályozhatja meg a honi szövetség, hogy más ország színeiben induljon. Benedek Dalma esete annyiban más, hogy ő szerb férje miatt folytatja szerb színekben, így az ő esetében nem akadályozhatta meg a váltást a szövetség.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X