FRISSÍTVE: Novellino mégse jön a CFR-hez, olasz klubhoz vágyik


-A A+

FRISSÍTVE: Bár korábban a teljes román sajtó kész tényként közölte, hogy Walter Novellino vezeti a Kolozsvári CFR 1907 csütörtök délutáni edzését, az olasz tréner a calciomercato.it című honlapnak leszögezte: valóban megkereste a román bajnok, de az ajánlatot nem fogadta el. Hozzátette: kivárja, hogy olasz klub keresse meg, hiszen családja mellett szeretne maradni.

A fellegvári alakulat szerdán maradt edző nélkül miután Ioan Andone lemondott a Liga 1-ben botladozó, de a Bajnokok Ligájában vitézkedő vasutascsapat éléről.novellino-1

A román bajnokcsapat vezetőségének kezd a körmére égni a gyertya, ugyanis az alakulat szombaton Liga 1 mérkőzést játszik Turnu Severinbenben.

Novellino lett volna a kolozsváriak negyedik olasz edzője, korábban Cristiano Bergodi, Maurizio Trombetta és Andrea Mandorlini is megfordult a Fellegváron. Az aljánlatot visszamondó tréner jelentős játékoskarriert futott beedzői pályafutása előtt, 1978-82 között az AC Milan középpályásaként játszott, egyszeres olasz válogatott. 

Novellino saját honlapján "makacs, őszinte, impulzív és erős" emberként jellemzi önmagát, akinek az az álma, hogy megnyerje a Bajnokok Ligáját. Az olasz tréner legutóbb a Livornót vezette, a 4-4-2-es felállás híve.

Pászkány Árpád klubtulajdonos és Iuliu Mureșan elnök szerda este rágta át magát azon a mintegy húsz edzői CV-n, amelyet az érdekelt szakemberek menedzserei juttattak el a CFR-hez.

Korábban a Lazio volt vezetőedzőjét, Edoardo Reját is 'hírbe hozták', de ő cáfolta, hogy érdekelné a CFR kispadja. Utóbb Davide Ballardini és Alberto Cavasin neve merült fel.

Közben az is kiderült, hogy Andone már a múlt hét végén, a Konstancai Viitorultól elszenvedett csúfos vereség után beadta lemondását, de Pászkány kérésére vállalta a csapat isztambuli kiszállását.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X