Serena Williams hatodszor nyert az Australian Openen


-A A+

Az amerikai Serena Williams hatodszor nyerte meg a Melbourne-ben zajló ausztrál nyílt teniszbajnokság női egyesét, miután a szombati döntőben 1 óra 51 perces csatában legyőzte az orosz Marija Sarapovát.

A 19. egyéni Grand Slam-serlegére hajtó, 33 esztendős Williams rögtön elvette gyengén kezdő ellenfele szerváját. A folytatásban az sem zavarta meg, hogy 3:2-nél eleredt az eső, és tízperces szünet következett, amíg becsukták a Rod Laver Arena tetejét, illetve a labdaszedők feltörölték a pályát. A világelső ezután ismét brékelt, 5:2-re elhúzott, és bár ő is elbukta az adogatását, így tett a 27 éves Sarapova is, ezzel 6:3-mal zárult a 47 perces nyitószett.

Az eddig öt GS-trófeát - köztük a 2008-as Australian Open elsőségét - begyűjtő orosz játékos ekkor sorozatban tíz elvesztett labdamenetnél tartott, ám a második felvonásban rákapcsolt, és tartani tudta a szerváját. A 200 km/óra felett adogató Williams 5:4-nél meccslabdához jutott, ám a szintén Floridában élő Sarapova egy vonalra ütött tenyeressel hárította azt. A játszmát lezáró rövidítésben aztán Williams szervált, illetve fogadott jobban, s végül harmadik meccslabdáját értékesítve szerezte meg 65. tornagyőzelmét.

Williams 19. GS-serlegével utolérte az amerikai Helen Wills Moodyt az örökranglistán, és már csak a német Steffi Graf (22), valamint az ausztrál Margaret Court (24) előzi meg őt.

Az Australian Open női egyéni döntői 2005-től:

2005: S. Williams (amerikai)-Davenport (amerikai) 2:6, 6:3, 6:0  
2006: Mauresmo (francia) - Henin-Hardenne (belga) 6:1, 2:0-nál Henin-Hardenne feladta  
2007: S. Williams-Sarapova (orosz) 6:1, 6:2  
2008: Sarapova-Ivanovic (szerb)  7:5, 6:3  
2009: S. Williams-Szafina (orosz) 6:0, 6:3  
2010: S. Williams-Henin 6:4, 3:6, 6:2  
2011: Clijsters (belga)-Li Na (kínai) 3:6, 6:3, 6:3  
2012: Azarenka (fehérorosz)-Sarapova 6:3, 6:0 
2013: Azarenka-Li (kínai) 4:6, 6:4, 6:3 
2014: Li-Cibulkova (szlovák) 7:6 (7–3), 6:0
2015: S. Williams-Sarapova 6:3, 7:6 (7-5)








EZT OLVASTA MÁR?

X