A csíkiak vereségével ért véget a MOL Liga (GALÉRIA)
Minimálisnak mondható kétgólos vereséget szenvedett a HSC Csíkszereda jégkorongcsapata a MOL Liga utolsó mérkőzésén a Ferencvárosi TC ellen. A tétnélküliség rányomta a bélyegét a találkozóra.
Tétnélküli mérkőzést rendeztek vasárnap este Csíkszeredában, ahol a MOL Liga utolsó helyezettje, a HSC Csíkszereda az utolsó előtti Ferencvárosi TC-t fogadta. A mérkőzés döcögősen kezdődött, majd a Fradi a 6. percben vezetést szerzett. Ekkor el kezdett játszani a hazai csapat is és bár mindkét oldalon akadtak lehetőségek azok kimaradtak.
A második játékrész egy áthúzódó hazai előnnyel kezdődött, amely hamarosan kettős előnnyé vált. Ezt már kihasználta a csíki csapat. A vendégek rákapcsoltak, és nagyobb tempót kezdtek diktálni, amelyre tudott válaszolni a hazai csapat is így helyenként látványos összecsapást láthatott a hazai publikum. Mígnem a 33. percben Galló találatával újfent vezetéshez jutott a vendég együttes. A HSC azonban alig egy percen belül válaszolt és egyenlített, amellyel lezárta a második felvonást.
Az utolsó harmadra szinte teljesen elkészült erejével a hazai csapat. Egyre inkább nem tudta tartani a vendégek támadásait, akik éltek is a lehetőséggel és a harmad második felében két alakalommal is betaláltak a második MOL Liga mérkőzésén védő Ilyésnek. A fiatal kapus ügyesen állta a vendégek támadásait és minden dicséretet megérdemel.
Eredmény
HSC Csíkszereda – Ferencvárosi TC 2–4 (0–1, 2–1, 0–2)
Gólszerzők: Papp (22.), Mihály E. (34.), illetve Németh (6.), Galló (33., 58.), Lévai (49.).
- MOL Liga: Érsekújvár lesöpörte a pályáról Csíkszeredát
Sport - MOL Liga: elképesztő csíkszeredai hajrá a Dab. Docler ellen
Sport - MOL Liga: ismét a brassóiak nyerték az erdélyi derbit (FOTÓK)
Sport - MOL Liga: először nyert idén a HSC Csíkszereda (GALÉRIA)
Sport - MOL Liga: végleg leszakadt a HSC Csíkszereda (GALÉRIA)
Sport
- 39223 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 39225 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 39226 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 39227 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 39228 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 39228 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni