Díszpolgárává avatta a Kolozs megye Tasnádi István súlyemelőt


-A A+

Kolozs megye díszpolgárává avatták kedden délután Tasnádi István olimpiai ezüstérmes kolozsvári súlyemelőt.

Tasnádi István 31 évvel ezelőtt, az 1984-ben Los Angelesben rendezett nyári olimpián állhatott fel a dobogó második fokára. Később edzőként is sikeresnek bizonyult, napjainkban pedig nemzetközileg elismert bírónak számít.

Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács ügyvivő elnöke románul és magyarul is köszöntötte a zömében Tasnádi súlyemelő kollégáiból és személyes ismerőseiből álló közönséget. „Egy győztest, egy széki születésű sportolót ünneplünk” – magyarázta.

Az újdonsűlt díszpolgárt Bogdan Vasile, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem testnevelés és sport fakultásának dékánja méltatta. A Los Angelesben szerzett olimpiai ezüstérem mellett kiemelte az 1980-as moszkvai olimpián elért hatodik helyezését, valamint számtalan országos bajnoki címét. „Elszántság, szeretet, kitartás felelősségérzet – ez jellemzi Tasnádi Istvánt” – hangzott el Bogdan Vasile méltatásában.

„Nagyon megható pillanat ez, talán meghatóbb, mint az olimpiai ezüst átvétele volt” – fogalmazott a díszpolgári cím átvétele után Tasnádi István. 

Az 1953. március 21-én született Tasnádi István pályafutása során 1976–84 között minden évben országos bajnokságot nyert, 50 alkalommal állított fel országos csúcsot, az is előfordult, hogy egyszerre három súlycsoportban (100kg, 110kg és 110kg+) ő tartotta az országos csúcsot. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X