Alonso falnak csapódott, kórházba került


-A A+

Kórházba szállították Fernando Alonsót, a Forma-1 kétszeres világbajnokát, miután vasárnap edzés közben az egyik kanyarban letért a pályáról és a védőfalnak csapódott McLarenjével.

A barcelonai versenypályán, a szezon előtti tesztelést végző spanyol pilótát először a Circuito de Cataluńa egészségügyi központjában látták el, majd helikopterrel kórházba vitték további vizsgálatokra.

A spanyol hírügynökség azt jelentette, hogy Alonso magánál van és állapota nem tűnik súlyosnak.

„Ma 12.35-kor a barcelonai teszt utolsó, negyedik napján Fernando Alonso McLaren-Hondája elhagyta a hármas kanyarban a pályát, amelynek következtében a jármű jobb oldala a falnak ütközött. Fernandót a pálya egészségügyi központjába vitték, ahol az orvosok első segélyben részesítették. Tudatánál volt, beszélt az orvosokkal. Azonban az ilyenkor szokásos eljárásnak megfelelően elszállították a kórházba, ahol elővigyázatosságból megvizsgálták. Az állapotáról fejleményekkel számunk be, amikor esedékes lesz” – tudatta a McLaren. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X